Pesti Srácok

Putyin kihívója még nem adta fel

Putyin kihívója még nem adta fel

Megfellebbezte szerdán Alekszej Navalnij az orosz legfelsőbb bíróság múlt heti határozatát, amelynek értelmében a testület helybenhagyta a Központi Választási Bizottságnak (CIK) azt a döntését, hogy az ellenzéki politikus nem indulhat a március 18-ra kitűzött oroszországi elnökválasztáson - tájékoztatta a TASZSZ orosz hírügynökséget Ivan Zsdanov, Navalnij szóvivője.

"Panaszt nyújtottunk be a legfelsőbb fellebbviteli bírósághoz" - jelentette ki Zsdanov. "A panasz kivizsgálásának időpontja még nincsen kijelölve, de úgy gondolom, hogy az elkövetkező napokban tanácskoznak róla" - tette hozzá a szóvivő. Az orosz legfelsőbb bíróság a múlt szombaton hagyta helyben a CIK döntését, amelynek értelmében Navalnij nem indulhat az elnökválasztáson. A választási bizottság arra hivatkozva utasította el a 41 éves politikus bejegyzési eljárásának megkezdését, hogy gazdasági bűncselekmény miatt 2017-ben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott, ezért tíz évig nem indulhat jelöltként választásokon. Navalnij ezzel szemben azzal érvelt, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) neki adott igazat az elítéltetése ügyében, és nem vesztette el passzív választójogát. Az EJEB tavaly október közepén kihirdetett ítélete szerint ugyanis 2014-ben Oroszországban önkényesen ítélték el Navalnijt és testvérét, Oleget.

- mondta ki akkor az EJEB.

PestiSracok facebook image

A Vlagyimir Putyin orosz elnök leghangosabb bírálójának számító ellenzéki ügyvéd három és fél évi felfüggesztett börtönbüntetést kapott, fivérét pedig ugyanilyen időtartamú letöltendő szabadságvesztésre ítélték, amiért a vádak szerint megkárosították az Yves Rocher francia kozmetikai cég oroszországi leányvállalatát. A szóban forgó orosz cég pénzügyi igazgatója azt közölte, hogy semmilyen kárt nem szenvedtek el az elítéltek miatt. A strasbourgi székhelyű bíróság ítéletében megállapította, hogy az orosz hatóságok több ponton is megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményét, ezért fejenként 10 ezer euró kártérítést és összesen mintegy 63 ezer euró perköltséget ítélt meg a panaszosoknak.

Forrás: MTI; fotó: csmonitor.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.