Pesti Srácok

Soros-terv: az egri jobbikos zsidózással szavazott, a Mérce.hu-nak azonban ezt is sikerült félremagyaráznia

Soros-terv: az egri jobbikos zsidózással szavazott, a Mérce.hu-nak azonban ezt is sikerült félremagyaráznia

Zsidózó magyarázatot adott az egri Jobbik képviselője arra, hogy miért szavaz a Soros-terv végrehajtásának megakadályozása mellett, amely a hazai szélsőliberális világítótorony, a Mérce.hu értelmezése szerint az antiszemitizmus egyértelmű bizonyítéka, antiszemita pedig az, akit a portál szerkesztője annak tart.

Egerben is szavazott a helyi közgyűlés arról, hogy elítéljék a Soros-tervet, és a helyi migránsszervező irodákat – írta a Mérce.hu. A szélsőliberális portál beszámolója szerint az esemény „sztárja” a Jobbik képviselője, Bognár István (helyesen egyébként Bognár Ignác – a szerk.) volt, aki – mint mondta – nem tudja, hogy létezik-e a Soros-terv, de ha igen, akkor az „Imre Kertészek, Paul Lendvaik, Kertész Ákosok” érdekét szolgálja. A Mérce.hu szerint Bognár megemlített egy egykori SZDSZ-es képviselőt is, akinek nagyapját a Dunába lőtték a vészkorszak idején. A portál szájbarágó magyarázata szerint ez maga a nettó, rosszindulatú zsidózás. Jámbor András szerkesztő vélhetőleg nem vette számításba azt a fenyegető körülményt, hogy olvasói megtekintik a cikkéhez mellékelt, az egri szavazáson készült videót is. Azon Bognár egy olyan SZDSZ-esről beszélt, aki azzal kérkedett, hogy a nagyapját a Dunába lőttők, majd amikor mások szembesítették azzal, hogy a papa még életben van, akkor azzal vágta ki magát: igaz, hogy az öreg még él, de a Dunába is lőhették volna.

Zsidózni ettől még elítélendő cselekedet, felszólalásában Bognár Ignác azonban arról beszélt, hogy azért próbálja szavazatával megakadályozni a Soros-tervet, mert ha az létezik, akkor az említett tulajdonságokkal rendelkező emberek akarják az emberekre erőltetni, és az bizonyára nem szolgálja a magyarság érdekeit. Jámbor András sajtátos okfejtése szerint Soros Györgyről, illetve mesterkedéseiről beszélni tehát valójában antiszemitizmus. A nem teljesen világos gondolatmenet szerint valószínűleg ebből következik, hogy a Fidesz-szimpatizánsok is antiszemiták, mert az egri közgyűlésen fideszes képviselők is részt vettek. A Mérce.hu cikkéből két tanulság is levonható: vagy Jámbor Andrást kéne felkérni, hogy adjon tanácsokat a témában a permanens identitáskeresés útvesztőiben a korábban vállaltan antiszemita, jelenleg pedig a hazai zsidósághoz álságosan dörgölőző Jobbiknak, vagy fordítva.

Forrás: Mérce.hu Fotó: EgerHírek.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.