Pesti Srácok

Csökken az orvosok elvándorlása

Csökken az orvosok elvándorlása

A béremelések és az orvosutánpótlást segítő ösztöndíjprogramok hatására 2010 és 2016 között 10 százalékkal nőtt a dolgozó orvosok száma Magyarországon, 40 százalékkal emelkedett a végzős orvosok száma, és 2016-ban kevesebb, mint feleannyi magyar orvos kért külföldi munkavállalási engedélyt, mint 2011-ben - nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence azt mondta, a betegellátás javítása és az orvosok utánpótlása érdekében tett intézkedések eredményei egyre inkább látszanak. Ez a pozitív tendencia jelentősen hozzájárul a betegellátás színvonalának emeléséhez is - tette hozzá. Az egészségügyi humánerőforrás-nyilvántartó rendszer szerint 8 éve 33 943 orvos dolgozott Magyarországon, számuk 2016-ra 3655-tel emelkedett, 37 598-ra. Ez növeli a betegbiztonságot is, mivel országosan minden tízezer emberre 38,4 orvos jut, ami jelentős, 13 százalékos javulás a 2010-es 34-hez képest. Részletezte, az orvosok számának növekedése mögött több ok húzódik meg. Egyrészről jelentősen nőtt az orvosok anyagi megbecsülése, a béremelések pozitív hatása már érzékelhető. Úgy folytatta, a 2012-es általános egészségügyi béremelés után "az elmúlt két évben 207 ezer forinttal emelkedett az orvosok alapbére".

Érezhetően visszaesett az orvosok elvándorlásának üteme is, 2016-ban kevesebb mint feleannyi magyar orvos kért külföldi munkavállalási engedélyt, mint 2011-ben. A külföldi munkavállalási engedélyt kérő orvosok 36 százaléka, 1498 orvos jelenleg is dolgozik a magyar betegellátásban, miután vagy mégsem költözött külföldre, vagy időközben visszaköltözött, vagy egyszerre végez munkát Magyarországon és külföldön is. Szintén kedvezően javítja az orvosutánpótlás helyzetét, hogy 2010 és 2016 között 40 százalékkal emelkedett a végzős orvosok száma, 2010-ben ezren, 2016-ban pedig már 1399-en kaptak orvosi diplomát.

Rétvári Bence megismételte,a kormány számára kiemelten fontos az egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása. A béremelés mellett több száz milliárd forintot fordított a kormány kórházak fejlesztésére és adósságaik rendezésére. A kormány 2010-től visszapótolja azokat a forrásokat, amelyeket a szocialista kormányok elvontak az egészségügytől - írta, hozzátéve: 2018-ban 546 milliárd forinttal több jut egészségügyre, mint a baloldal által legutóbb benyújtott 2010-es költségvetésben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: nlcafe.hu

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.