Pesti Srácok

Máris összefogást sürget az ellenzék

Máris összefogást sürget az ellenzék

Ha Hódmezővásárhelyen legyőzhető a Fidesz, akkor országos szinten is az – mondta Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a Magyar Idők megkeresésére. A politikus szerint helyesen tették, hogy a független ellenzéki jelöltet támogatták, ami azt bizonyítja, hogy további egyeztetéseket kell folytatni a demokratikus ellenzéki pártokkal.

– fogalmazott Karácsony Gergely.

Az LMP úgy véli, Márki-Zay győzelme azt mutatja, egy megújulásra alkalmas jelölttel és magas részvételi aránnyal lehet győzni. Kanász-Nagy Máté, a párt szóvivője a Magyar Idők megkeresésére úgy fogalmazott: ezzel a felállással az országgyűlési választásokon is hasonló sikert lehet elérni.

Hogy miként működhet hasonló összefogás áprilisban, azt mondta: az ajánlások összegyűjtése után nem kizárt, hogy lesznek olyan jelöltek, akik a megújulást képviselnék, így az LMP tudná őket támogatni. Hozzátette, a baloldali pártok nem feltétlen a megújulást képviselik, a Jobbikról pedig továbbra sem tudni, Vona Gábor harca a szélsőségesekkel csak egy médiatrükk-e, ezért a velük való összefogás sem jöhet szóba.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Idők; Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.