Pesti Srácok

Merkel nagyon megszorulhatott a koalíciós tárgyalásokon, de tíz körömmel kapaszkodik a hatalomba

null

Elégedetlen a német kereszténydemokraták egy része azzal, hogy Angela Merkel a hatalmon maradásért cserébe a három legfontosabb tárcát más pártoknak adta. Mások azt tették szóvá, hogy egyetlen keletnémet kormánytag sem lesz – mármint Merkelen kívül. A tegnapi lapvisszhangok is zömmel negatívak. A liberális Süddeutsche Zeitung rámutat, hogy a pártvezetőként megbukott Martin Schulz ki tudta túrni a külügyminisztérium éléről Sigmar Gabrielt.

– ironizált egy CDU-s képviselő. Daniel Günther, Schleswig-Holstein tartomány miniszterelnöke azt mondta, nem vezethető le a választási eredményből, hogy a CDU a belügyet és a pénzügyeket is becserélte az agrár-, illetve a gazdasági tárcára. A „csúcstárcává” bővítendő belügyet – élén Horst Seehoferrel – a bajor testvérpárt, a CSU kapta, a pénzügyeket pedig a szociáldemokrata (SPD) Olaf Scholz irányíthatja. Christian von Stetten képviselő politikai hibának tartja a tárcafelosztást, akárcsak a tegnapi médiavisszhangok is, amelyek részben Merkelt, részben az önmagát a külügy élére jelölő Martin Schulzot hibáztatják. A legnagyobb példányszámú lap, a Bild szerint Merkel az SPD-nek ajándékozta a kormányt, mert mindenáron kancellár akar maradni. Merkel nagy árat fizetett azért, hogy negyedszerre is kancellár lehessen, és pártja egyetlen kulcsfontosságú tárcát sem tudott megtartani – mutat rá a Die Welt. A baloldali Frankfurter Rundschau szerint a koalíciós megállapodás hatalmas siker az SPD számára, a liberális Süddeutsche Zeitung pedig azt kifogásolta, hogy az SPD meghajol bukott vezetője, Schulz akarata előtt, így kitúrva a külügyminiszteri székből saját emberüket, Sigmar Gabrielt.

Tegnap arról is érkeztek hírek, hogy a koalíciós tárgyalások az utolsó éjszaka kudarccal fenyegettek. Ennek fényében elképzelhető, hogy Merkel – aki alighanem belebukott volna egy újabb tárgyalási kudarcba – nagyon megszorult. A CDU-n belül azt is felemlegetik, hogy egy keleti politikus sem került be a kormányba. Mármint magán Merkelen kívül, de Németországban a Hamburgban született kancellárt nem tekintik egyértelműen „ossi”-nak, noha keleten lett politikussá. A keleti tartományok CDU-vezetőinek ez a sérelme arra is rávilágít, hogy a fejekben az újraegyesítés után csaknem harminc évvel is tovább él a megosztottság, és számít, ki honnan érkezik. Éppen úgy, ahogy az „ossik” problémái is mások, mint a „wessikéi”, azaz a nyugatiakéi.

PestiSracok facebook image

magyaridok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.