Pesti Srácok

Orbán: Szeretjük Magyarországot, szeretjük a lovainkat

Orbán: Szeretjük Magyarországot, szeretjük a lovainkat

Szeretjük Magyarországot, szeretjük a kultúránkat, ezért szeretjük a lovainkat is – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, a felújított Nemzeti Lovarda átadásán. A lovardát azért újíthatta fel 3,2 milliárd forintból a kormány, mert egy példaértékű polgári kezdeményezéssel sikerült megmenteni a pusztulástól – mondta a kormányfő, és hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Lovarda méltó helyet biztosít a versenyzőknek.

Orbán Viktor szavai szerint a magyarokban megmaradt a lovas nemzeti lelkület, ami a lovas társadalomnak köszönhető, ahogyan az is, hogy az idén száznegyven éves Nemzeti Lovardát nem tudták ledózerolni, 2006-ban ugyanis még úgy tűnt, itt bizony kő kövön nem marad. A miniszterelnök úgy fogalmazott: az elmúlt évek azt bizonyítják, hogy kormány és a lovas világ jó lóra tett, amikor szövetségre lépett egymással. A kormányfő arról is beszélt, hogy noha a ló ma már ritkábban látható a mindennapi életben, de a szabály maradt a régi: mindenkinek akkora a becsülete, ahogy a lovaival bánik.

Orbán Viktor az eseményen kifejtette: senki sem tudhatja pontosan, hogy a magyarok ősei hogyan is érkeztek a Kárpát-medencébe, de az biztos, hogy mindent tudtak a lovakról, és a lovaik is mindent tudtak róluk. Be is nyargalászták együtt Európát a feje búbjától a sarkáig, a mai Belgiumtól az Ibériai-félszigetig és a Balkánig – mondta, hozzátéve: nem zárható ki, hogy azért maradtunk végül itt, a Kárpát-medencében, mert a sztyeppék szabadságához szokott lovaink ezen a helyen érezték magukat a legjobban. Orbán Viktor szerint sokáig sorolható, mit sikerült kihoznia Magyarországnak a lónevelésből; Kisbér, Kincsem, Imperiál, Bábolna, Hortobágy, Szilvásvárad: híres lovak és híres ménesek.

Felelevenítette ugyanakkor, hogy a huszadik század elválasztotta a magyar embert a lovától, a magyar huszárnak ugyanis paripájáról leszállva lövészárokba kellett bújnia, majd a magyar gazdáknak be kellett adniuk a lovaikat a kolhozba, a szocializmus pedig a lovaglást úri huncutságnak nyilvánította. Most azonban azért jöttünk ide, hogy néhány évtized múlva azt mondhassák az emberek, amikor visszatekintenek erre a hideg februári napra: lehet, ez volt a pillanat, amikor a magyar újra lovas nemzetté nyilvánította magát – mondta a kormányfő. Végül hozzátette azt is: ma már elmondható, hogy az állami ménesgazdaságok ismét a magyar lótenyésztés nemes hagyományainak letéteményesei, ahol új Kincsemek és Imperiálok nőhetnek fel.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI. Fotó: MTI/ Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.