Pesti Srácok

Szelényi: A béna ellenzék saját impotenciáját mentegeti

Szelényi: A béna ellenzék saját impotenciáját mentegeti

Nem igaz, hogy az Orbán-kormány leválthatatlan, „ezzel a béna ellenzék akarja impotenciáját mentegetni” – nyilatkozta Szelényi Iván a 168 Óra csütörtöki számában megjelent interjúban. Hozzátette: „a tehetséghiányt nem lehet sirámokkal takargatni”. A szociológus ugyanakkor úgy látja, Orbán Viktor retteg és ideges, amin azért döbbent meg, mert érthetetlen a kormányfő félelme ebben a nyertes pozícióban.

Szelényi Iván a Kornai Jánosról tartott konferencia kapcsán nyilatkozott a 168 Órának. Arról beszélt, véleménye szerint működő demokratikus rendszert piacgazdaság nélkül nem ismerünk. Hozzátette, „olyan rendszer, amely a társadalom nagyobbik felét a közügyekbe bevonta volna – hogy én is Soros Györgyre hivatkozzak – csak nyitott társadalomban jött addig létre”. Ugyanakkor hozzátette, a kapitalizmus a demokrácia nélkül is kiválóan működik. Véleménye szerint „léteznek a piaci mechanizmusokat sikeresen kontrolláló, diktatórikus államok, tehát nem biztos, hogy a tőkés gazdaság automatikusan megszüli a liberális demokráciát”.

A rendszerváltásról szólva a szociológus elmondta, már a ’90-es évek elején is a szkeptikusok táborát gyarapította, már akkor is úgy látta, Kelet-Európának van egy latin-amerikai fejlődési vonala. Emiatt sem kötelezte el magát egyetlen párt mellett. Ugyanakkor megjegyezte, áprilisban első alkalommal szavazni fog, mégpedig a Karácsony Gergellyel megfejelt MSZP-re. A pártszövetségben ugyanis egyfajta mentőövet lát. Szelényi Iván hozzátette, az utolsó csepp számára az volt, hogy Orbán azt mondta, nem akar színes Magyarországot. Arról is beszélt, a demokratikus lepusztulás szerinte nem kifejezetten magyar jelenség, hiszen Donald Trump is lehetett amerikai elnök.

Szelényi Iván úgy látta, a magyar gazdaság jelenleg valóban jó állapotban van, de ez az egész világgazdaságra igaz. Hozzátette, szerinte a magyar gazdasági növekedését az uniós támogatások és a külföldről hazaküldött pénzek adják. Arról is beszélt, az „orbáni struktúra” nem profitorientált gazdaságot működtet, az új gazdasági elit állami járadékokból és adományokból él. Mint kifejtette, „Orbánhoz addig hűek a hívei, amíg ezek az adományok – például az uniós támogatások – a járadékvadász gazdaság csatornáin keresztül megérkeznek”. A rendszert nem a szó hagyományos értelmében vett oligarchák, hanem valójában kliensek, lekötelezettek alkotják. A szociológus arról is beszélt, véleménye szerint Magyarország az egymillió mágnás és az egymillió koldus országa. Van a társadalomnak egy viszonylag tág köre, amelyik jól él, nem is kell megméretniük magukat a szabadpiacon, „ez a millió a rendszerrel kötött alku lévén nagyszerűen elvan”.

PestiSracok facebook image

Elmondta, az Orbán-rendszer leválthatatlanságáról értekezni káros, nem igaz, hogy a kormánytól ne lehetne megszabadulni. Mint kifejtette, „ezzel a béna ellenzék akarja impotenciáját mentegetni. A leválthatatlanság tudata Orbán esélyeit növeli. A tehetséghiányt nem lehet sirámokkal takargatni”. Ugyanakkor úgy látta, Orbán retteg és ideges, nem látni mást csak közpénzből és más gyanús forrásokból finanszírozott uszító kormányplakátokat. Mint megjegyezte, „azért döbbenek meg, mert nem értem ezt a félelmet, hiszen biztos nyersére állnak”.

A teljes interjú a 168 Óra csütörtöki számában olvasható.

Forrás: 168óra; fotó: origo.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.