Pesti Srácok

A DK továbbra is kuncsorog az LMP-nél

A DK továbbra is kuncsorog az LMP-nél

A Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke azt kérte az LMP-től, hogy szerdán folytassák a vasárnap megkezdett tárgyalásokat.

Molnár Csaba keddi, budapesti sajtótájékoztatóján az LMP vezetőinek egy kevéssel korábban elhangzott szavaira reagált. Az EP-képviselő azt mondta, az LMP-s nyilatkozatokból úgy tűnik, hogy az LMP nagyon különböző tárgyalásokat folytatott vasárnap a demokratikus ellenzéki pártokkal és hétfőn a Jobbikkal. A Jobbik elutasította az LMP közeledését, de a DK minél előbb szeretne tovább tárgyalni - közölte.

- értelmezte a Szél Bernadett által elmondottakat Molnár Csaba. A DK viszont úgy látja, hogy ennél sokkal jobb, ha azok a pártok működnek együtt, akik erre hajlandóak - tette hozzá. Molnár Csaba kiemelte: a keddi sajtótájékoztatón az LMP másik társelnöke, Hadházy Ákos viszont azt mondta, hogy habár már nem kezdeményeznek tárgyalásokat, de nyitottak arra, hogy ha valaki "megkeresi őket, akkor beszélgessenek". A DK-s politikus ezért felajánlotta, hogy bármely, az LMP által kiválasztott helyszínen találkozhatnak.

PestiSracok facebook image

Arra a kérdésre, hogy a DK támogatna-e jobbikos egyéni jelölteket, azt felelte, hogy lehetetlen olyan párttal együttműködni, amelyik ezt elutasítja. Hangsúlyozta a véleményét, hogy ha az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a DK képes koordináltan jelölteket állítani, akkor az elegendő a kormányváltáshoz. Egy újabb kérdésre azt felelte, hogy a kölcsönös visszaléptetésekben hisznek, az egyoldalú visszaléptetések már nem vezetnek sehova. Hangsúlyozta, hogy ők eddig 61 körzetben visszaléptették vagy el sem indították a jelöltjeiket, az LMP pedig összesen csak egy körzetben lépett vissza. "Nem a mi oldalunkon pattog a labda" - fogalmazott.

Személyi sértésekre nem alapoznak politikát - felelte arra a kérdésre, hogy hogyan tudnának együttműködni az LMP-vel, azután, hogy Vágó Gábor vasárnap utalást tett arra, hogy a baloldali pártok egyeztetésén a DK valamelyik politikusa részeg volt. Molnár Csaba hozzátette, hogy az LMP képviselőjelöltje azóta már bocsánatot kért, ezért a témát lezártnak tekintik.

MTI; Vezető kép: Nyugat.hu

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.