Pesti Srácok

Június végéig még kérhetik a Czeglédy-ügy károsultjai a kárrendezést

Június végéig még kérhetik a Czeglédy-ügy károsultjai a kárrendezést

Február 28. helyett június 30-ig nyújthatják be kárrendezés iránti kérelmeiket a Czeglédy-ügy károsultjai. Csongrád megye 11 kormányablakában várják a jogosultakat, tehát azokat, akik 2017. május 1. és június 30. között a Human Operator Zrt. közreműködésével végeztek munkát, de fizetésüket nem kapták meg.

A parlament 2017. november 14-én határozatban kérte a kormányt a kárrendezésre, mivel a legkiszolgáltatottabbnak számító diák és nyugdíjas munkavállalók védelme rendkívüli intézkedést indokolt. Január 15-én lépett hatályba az a kormányrendelet, amely lehetővé teszi a Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli, állami kárrendezését, pénzbeli megsegítését. A kormány úgy döntött, hogy az eredetileg megadott február 28-i határidőt módosítja, és egészen június 30-ig lehet benyújtani a kérelmeket. Nem változik azonban az, hogy fontos betartani a határidőt, mert a kérelem beadásának végső időpontja jogvesztő hatályú. Az állami kárrendezésre az jogosult, aki az említett időszakban a Human Operator Zrt. közreműködésével szervezett munkavégzésben vett részt, munkája ellenértékét azonban nem kapta meg, és követelése 2018. január 15-én még fennáll.

Az is kérhet kárrendezést, aki valamilyen okból nem rendelkezik a szükséges iratokkal; ilyen esetben büntetőjogi felelőssége tudatában írásban vagy akár szóban is nyilatkozatot tehet, amiről a kormányablak munkatársai jegyzőkönyvet vesznek fel. Amennyiben a kérelmező jogosultságát a kormányhivatal megállapítja, a kárrendezés összegét a Magyar Államkincstár folyósítja. A nyomozás eddig beszerzett adatai szerint megalapozott a gyanú, hogy az országban kilenc iskolaszövetkezet egy kft.-n keresztül közvetlen kapcsolatban állt a Human Operátor Zrt.-vel, ezek közül kettő Csongrád megyei: egy makói és egy szegedi központú. Több érintett már jelentkezett a megyei kormányablakokban január és február folyamán.

PestiSracok facebook image

Mint arról portáluk folyamatosan beszámolt, Czeglédy Csaba - az MSZP, a DK és az Együtt szombathelyi önkormányzati képviselője - és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt folyik eljárás. A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet céghálózata 2011 és 2016 között diákmunka-közvetítéssel foglalkozott, a bűnszervezet élén álló, a Human Operator Zrt.-hez köthető emberek - a közvetítő cégek és a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével - el akarták kerülni a munkaközvetítés után járó közterhek megfizetését. Így a gyanú szerint csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek. Mindeközben azonban százmillió körüli összeggel lógnak az iskolaszövetkezetek a diákoknak és a nyugdíjasoknak. Erről itt írtunk bővebben.

Miután azonban Czeglédy összeszedte az országgyűlési képviselő-jelöltséghez szükséges ajánlásokat, megilleti a mentelmi jog, és hiába gyanúsítják egy hatmilliárd forintot elcsaló bűnszervezet vezetésével, úgy sétált ki a börtön kapuján, mint aki biztos benne, hogy nem kerül oda vissza néhány napon belül. Czeglédy börtönből történt távozásáról készült videónkat itt nézheti meg.

Forrás: profitline.hu, fotó:

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.