Pesti Srácok

Keményen beleállt a CSU elnöke Merkel asszonyba iszlámsimogatása miatt

Keményen beleállt a CSU elnöke Merkel asszonyba iszlámsimogatása miatt

Felbosszantotta Horst Seehofer német belügyminisztert, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökét, hogy nyilvánosan ellentmondott neki a muzulmán vallás és kultúra németországi helyzete körüli vitában Angela Merkel kancellár, a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke - írta a Der Spiegel című német hírmagazin.

A hetilap szombaton megjelenő számából ismertetett részletek szerint Horst Seehofer elmondta, hogy "jottányit sem enged", továbbra is az az álláspontja, hogy az iszlám nem tartozik hozzá Németországhoz. A Der Spiegel szerint a politikust teljesen váratlanul érte és mélyen felzaklatta, hogy Angela Merkel ellentmondott neki az új kormány programját a szövetségi parlamentben (Bundestag) szerdán ismertető beszédében. Kiemelte, hogy cseppnyi megértés sincs benne a kancellár lépése iránt, amely szerinte teljességgel szükségtelen volt.

Angela Merkel a Bundestagban azt mondta, hogy a Németországban élő mintegy 4,5 millió muszlim révén a vallásuk, az iszlám is Németország részévé vált. A Der Spiegel összeállítása szerint a CSU vezetése egyetért a pártelnökkel. Meggyőződésük szerint csak úgy lehet sikeresen fellépni a CDU/CSU pártszövetségtől jobbra álló, Alternatíva Németországnak (AfD) nevű ellenzéki párttal szemben, hogy a "jobboldali populisták" témáit is elfoglalják. Ezért a CSU "nem enged az iszlám körüli vitában" - jelentette ki Markus Blume, a bajor regionális párt főtitkára, hozzátéve, hogy Horst Seehofer helytálló, és a lakosság túlnyomó többségének véleményével megegyező megállapítást tett, amikor kimondta, hogy az iszlám nem tartozik hozzá Németországhoz.

Ezzel szemben a CDU-ban azt sürgetik, hogy lépjenek túl az ügyön. Saar-vidék tartomány CDU-s miniszterelnöke, Tobias Hans a Der Spiegelnek azt mondta, hogy "a vita értelmetlen", és "nem a politika dönti el, hogy melyik vallás tartozik hozzá országunkhoz, és melyik nem". Hozzátette, hogy mindenki hozzátartozik Németországhoz, aki elfogadja a német jogrendet és értékrendet, és beilleszkedik a társadalomba.

PestiSracok facebook image

Schleswig-Holstein tartomány CDU-s miniszterelnöke, Daniel Günther figyelmeztette a testvérpártot, hogy ne bonyolódjék "álvitákba". Kiemelte, hogy a szövetségi kormány megalakításával a "konkrét politika végrehajtásának" jött el az ideje. A 82,6 milliós Németországban nagyjából 4-4,5 millió muszlim él, többségük szunnita török. A menekülthullám révén valószínűleg több mint félmillióval nőtt a muszlimok száma az országban, arányuk így 6-7 százalék körül lehet.

MTI; Vezető kép: Spiegel online

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.