Pesti Srácok

Mező: A szembenézés elmaradásáért a rendszerváltás utáni médiarendszer is felelős

Mező: A szembenézés elmaradásáért a rendszerváltás utáni médiarendszer is felelős

A szembenézés elmaradásáért a rendszerváltás utáni médiarendszer is felelős, mivel nem nagyon foglalkoztak az ügynökkérdéssel - nyilatkozta a Hetek-nek adott interjújában Mező Gábor, hozzátéve, ez már csak azért sem lehet meglepő, mivel „a legtöbb újságnál kulcspozíciókat foglaltak el az ügyben érintett emberek”. Hangsúlyozta, sem szembenézés, sem bocsánatkérés nem történt, így a társadalom nem tudott megfelelő információk birtokában dönteni ezeknek az embereknek a pályafutásáról.

Mező Gábor a Heteknek adott interjúban arról beszélt, a rendszerváltás körüli történéseket erősen manipulálták. Hozzátette, messzemenő következményei vannak annak, hogy az ügynökkérdésben semmiféle tisztázás nem történt. Az átvilágítás jóval később, és eléggé felemás módon történt. Az újságíró szerint ugyanakkor még ennél is nagyobb baj, hogy sokakat hiába világítottak át, mégsem derült ki róluk semmi, mert a dossziéik nem kerültek át a levéltárba.

- fogalmazott. Arról is beszélt, a szembenézés elmaradásáért a rendszerváltás utáni médiarendszer is felelős, mivel nem nagyon foglalkoztak a kérdéssel. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ez már csak azért sem lehet meglepő, mivel „a legtöbb újságnál kulcspozíciókat foglaltak el az ügyben érintett emberek”.

PestiSracok facebook image

Mező Gábor elmondta, a hálózati emberek narratívájára jellemző, hogy arra hivatkoznak, muszáj együttműködni. Hozzátette, aki külföldi tudósító volt, az valamilyen szinten a hálózat embere volt. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy az illető be volt szervezve, mert lehetett annyira megbízható is, hogy erre sem volt szükség. Ezeket nevezték társadalmi kapcsolatnak.

Az ügynökakták nyilvánosságával kapcsolatban úgy fogalmazott,

A teljes interjú a Hetek hetilapban olvasható.

Forrás: hetek.hu; fotó: hamvasintezet.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.