Pesti Srácok

A csúfos vereség ellenére is a Fidesz kétharmadának lebontása Gyurcsány legfőbb célja

A csúfos vereség ellenére is a Fidesz kétharmadának lebontása Gyurcsány legfőbb célja

Csak a legkitartóbb DK-hívek maradtak a párt eredményvárójának helyszínén, ahol csak sokára jelent meg a nyilvánosság előtt Gyurcsány Ferenc. A pártelnök elmondta, álmában sem gondolta volna, hogy a Fidesz a 2014-es eredményén javítani tud. Gyurcsány szerint jelenleg az sem értelmezhető, hogy az ellenzék az országos koordináció ellenére is mindössze öt helyet tudott elvinni a kormánypárttól. Gyurcsány nem említett csalásokat, azt azonban kiemelte, hogy a még ki nem értékelt voksok – szerinte – meghiúsíthatják a Fidesz kétharmadát, amelyet az eddig feldolgozott adatok alátámasztanak.

A DK elnöke pártja programjaként is a kétharmad megakadályozását tűzte ki célul, ezt azonban bővebben nem részletezte. Bár a DK ezekben az órákban a fel nem dolgozott szavazatok miatt még a bejutási küszöbön billeg, Gyurcsány Ferenc már biztos abban, hogy kilenc képviselővel vágnak neki a következő parlamenti ciklusnak. Gyurcsány kérdésre elmondta, hogy Hajdu László az Országgyűlésben folytatja munkáját, így a polgármester távozása miatt Rákospalotán időközi választás lesz. Gyurcsány elmondta, úja országjárásba kezdenek, hogy körzetenként elemezzék ki a sikertelen koordináció tanulságait. Vona Gábor, Juhász Péter és Hadházy Ákos lemondását nem akarta kommentálni. Az a sajtótájékoztatón nem derült ki, hogy a DK-ban lesznek-e személyi következményei a választási eredményüknek.

PS; Fotó: PS/HPGY

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.