Pesti Srácok

A munkaerőpiacon is elkezdtek felzárkózni a keleti megyék

A munkaerőpiacon is elkezdtek felzárkózni a keleti megyék

Csökkentek az elmúlt években az elsősorban a nyugati és a keleti megyék közötti munkaerőpiaci különbségek - írja hétfői számában a Magyar Idők. A cikk szerint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai azt mutatják, hogy az országos tendenciákkal együtt minden megyében csökkent a munkanélküliek száma, míg bizonyos régióban az állástalanok aránya 2010-ben még meghaladta az országos átlagot, mára alulmúlta azt.

A jövedelmek a keleti megyékben az elmúlt két évben nagyobb mértékben nőttek, mint nyugaton. Ennek oka többek közt, hogy a keleti megyékben, elsősorban az alacsonyabb keresetű munkakörökben szintén megjelent a munkaerőhiány, habár tízszer annyi állástalan található Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, mint Győr-Moson-Sopron megyében. Az ország nyugati területein is emelkedtek a keresetek, ugyanakkor ott a magas bázis miatt már kisebb mértékben, ráadásul a minimálbérért és a garantált bérminimumért dolgozók aránya is lényegesen alacsonyabb. A keleti megyék keresetemelkedéséhez az is hozzájárulhat, hogy a közfoglalkoztatottakat egyre nagyobb számban sikerül integrálni az elsődleges munkaerőpiacra- olvasható a cikkben.

A megyei foglalkoztatási adatok azonban azt mutatják, korábban több helyen az országos átlagot meghaladta a munkanélküliség, mára az állástalanok száma annál alacsonyabb. A dél-alföldi régióban a munkát keresők két százalékkal többen voltak, mint az országos átlag, mára ugyanakkor a közgazdasági értelemben vett teljes foglalkoztatottsághoz közelítő értékeket jeleztek a megyei hivatalok. Továbbra is Budapesten van a legkevesebb álláskereső, mindössze másfél százalék. Jelentősen csökkent ezenkívül a nyugat-dunántúli munkanélküliség, habár az érintett megyékben az átlagnál kevesebben voltak korábban is.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Idők, fotó: frisss.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.