Pesti Srácok

Földönfutóvá válhat az Együtt elnöksége, vissza kell fizetni a kampánytámogatást

Földönfutóvá válhat az Együtt elnöksége, vissza kell fizetni a kampánytámogatást

Az Együtt ötfős elnökségnek kellene visszafizetni azt az összesen mintegy 190 millió forintnyi kampánytámogatást, amit a költségvetésből kaptak, mivel a párt listás eredménye nem érte el az 1 százalékot. Ha ez nem lenne elég, akkor még ott van az a 25 milliós bankhitel, amit tavaly szeptemberben szintén a kampányra vettek fel. Hamarosan azt is vissza kell fizetni.

– mondta a Zoom.hu-nak Juhász Péter lemondott pártelnök

PestiSracok facebook image

- tette hozzá

Juhász mellett teljes vagyonával felel a visszafizetendő összegért Szigetvári Viktor, Hajdu Nóra, Szabó Szabolcs és Pataki Márton.

Forrás: zoom.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.