kampánytámogatás
A baloldalnak állítólag fel sem tűnt az „aprócska” 1,8 milliárdos amerikai kampánytámogatás
Az ellenzéki pártok szánalmas magyarázkodásba kezdtek, azt állítják, hogy Márki-Zay Péter nem tájékoztatta őket az Egyesült Államokból érkező támogatásról a kampányban. A 24.hu azt emelte ki az erről szóló cikkében, hogy egészen addig nem tudtak semmiről semmit, amíg a volt kormányfőjelölt nem beszélt róla a nyilvánosságban. Először Ungár Péter, az LMP elnöke beszélt egy interjúban arról, hogy az Action for Democracy által Márki-Zay Péter mozgalmának utalt 1,8 milliárdos támogatásról fogalmuk sem volt. Ez után a 24.hu kérdésére reagálva a DK azt válaszolta, hogy ők nem kaptak ilyen támogatást, és arról is csak a sajtóból értesültek, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) külföldi adományokhoz jutott. Természetesen a többi párt is beállt a sorba ezt követően.A kampánypénzek miatt estek egymásnak Márki-Zay mozgalmának vezetői
Összeugrottak a kampánypénzeken Márki-Zay Péter korábbi legelkötelezettebb szövetségesei: Kész Zoltán arra figyelmeztette Márki-Zay Pétert, hogy a választási kampányban összegyűlt adományokból megmaradt pénzt vissza kell juttatni az adakozó híveiknek, ugyanis ha azt más célra használják fel, az lopásnak minősül. Lukácsi Katalin, nemrég lemondott elnökségi tag viszont kiállt a mozgalom vezetője mellett és a közös felelősségre figyelmeztette Kész Zoltánt. Márki-Zay Péter szerint lejárató cikkekről van szó, és átlátható elszámolást ígért.Megszűnt az Együtt
A mai nappal úgy döntöttünk, hogy felszámoljuk az Együttöt, mint politikai, jogi entitást, tehát a párt megszűnik - jelentett be a párt elnöke. Juhász Péter arról is beszélt, hogy az Együtt közössége együtt fog maradni, ősszel „valahogy, valamilyen formában” folytatni fogják.Már 111 milliót kuncsorgott össze az Együtt, akiket még Drotár Adrienn is legyőzött
Kedden indított gyűjtést az Együtt arra, hogy vissza tudják fizetni az államtól kapott kampánytámogatást. A pártnak 150 millió Forintot kell visszafizetnie. Juhász Péter, a párt elnöke korábban arról számolt be a Facebookon, hogy 1800 ember adakozásából egy nap alatt 24 millió forint gyűlt össze. Az összeg azóta tovább gyarapodott, Juhász Péter jelentette be egy Facebook-videóban, hogy már 111 millió Ft-nál tartanak. Közben Drotár Adrienn, a Magyar Gazdák és Polgárok Pártjának arca megosztott egy táblzatot, amelyen jól látszik, még ők is megelőzték az Együttet.Új lendületet kapott a megélhetési ellenzékiség
A választás óta a haladó sajtóban, a közösségi médiában és az utcai tüntetéseken is tetten érhető az ellenzéki térfélen eluralkodott kilátástalanság. A kisebbségbe szorult ellenzéki szavazók szeretnének változtatni a dolgokon, azonban a demokratikus játékszabályok szerint ezt négy év múlva próbálhatják meg újra. Ezek a körülmények viszont kiváló alkalmat teremtenek a politikai koldusoknak az ismételt kéregetésre. Az állítólag megszűnő Együtt a legutóbbi tüntetést is kihasználta, és a hírek szerint jobban sikerült megfejniük a baloldali szavazótábort, mint ahogy tervezték.Orbánt szidva kuncsorog kétszázmilliós mikroadományért Juhász Péter
Ismét könyöradományért kuncsorog a sértődött Juhász Péter a Facebookon. Az Együtt elnöke arra kéri a szimpatizánsokat, hogy segítsenek kifizetni neki és 4 elnökségi társának a 190 millió forintot, amit kampánytámogatásként kaptak, de az egy százalék alatti szereplés miatt azt vissza kell fizetni. Juhász Péter szerint Orbán Viktor meg akarja törni, de szerinte ez nem fog sikerülni. A bukott párt elnöke kijelentette, nem fogják abbahagyni, és továbbra is küzdenek majd Orbán Viktor ellen.Földönfutóvá válhat az Együtt elnöksége, vissza kell fizetni a kampánytámogatást
Az Együtt ötfős elnökségnek kellene visszafizetni azt az összesen mintegy 190 millió forintnyi kampánytámogatást, amit a költségvetésből kaptak, mivel a párt listás eredménye nem érte el az 1 százalékot. Ha ez nem lenne elég, akkor még ott van az a 25 milliós bankhitel, amit tavaly szeptemberben szintén a kampányra vettek fel. Hamarosan azt is vissza kell fizetni.Ajánljuk még















