Pesti Srácok

Mi állhat a pénzmosás gyanújának hátterében?

null

Sokan, sok mindent elmondtak Karácsony Gergely 500 milliós finanszírozási botrányáról. Van azonban két továbbra is égető kérdés: ha olyannyira átlátható volt Karácsony kampányköltése, mint, ahogy próbálja beállítani, akkor miért nem közvetlenül, transzparens módon utalták át a Karácsonynak szánt támogatást? Miért kellett azt készpénzben bankba vinni? Emiatt sokan beszélnek arról, hogy előfordulhat, hogy bűncselekményből származó pénzek kerülhettek a 99 Mozgalomhoz.

Ha pedig az ember felidézi a tavalyi kampány egyik legmeghökkentőbb hangfelvételét, amelyen marbellai drogpénzekről beszéltek Szabó Tímea kampánya kapcsán, akkor egészen félelmetes elképzelései támadhatnak az embernek a gyanús százmilliókról.

Már lassan két hete nem született értelmes magyarázat Karácsony gyanús kampányfinanszírozási ügyében. Persze sokadik mesét hallgathatja a politikafogyasztó ember Karácsonytól, ami folyamatosan változik, ebből is látszik, hogy valami nagyon nem stimmel a mozgalom pénzeivel. Karácsony korábban még tagadta a Márki-Zay által kikotyogott 500 milliós összeget, azóta kiderült, hogy tény, hogy 506 milliót vitt be Perjés Gábor, a 99 Mozgalom elnöke a bankba, méghozzá készpénzben. A főpolgármester ezután is „kisösszegű adományokról” beszélt, aztán kiderült, hogy 69 milliós tétellel is sétált be Perjés Gábor a bankba, ami nem éppen mikroadomány.Karácsony magyarázkodó Facebook-posztjában még rendezvényeken lévő adománygyűjtő ládákról beszélt, a legutóbbi indexen adott interjújában Rónai Egonnak már nagy ládákról és anonim adománygyűjtő rendezvényekről szólt a történet.

De néhány további furcsa körülmény is van a 99 Mozgalom körüli pénzmozgások kapcsán. Bűncselekményből származtak a százmilliók? Arról is lehetett olvasni, hogy felmerült a pénzmosás gyanúja is, amely ügyben már a NAV nyomozást is indított. A pénzmosás Büntető Törvénykönyvben lévő tényállása így szól: „Aki a büntetendő cselekményből származó vagyon eredetét, a vagyonon fennálló jogot, a vagyon helyét, ezek változását elfedi vagy elleplezi, pénzmosást követ el.” Vagyis még az is előfordulhat – ha a büntetőeljárás során az bizonyítást nyer – hogy Karácsony kampányába valamilyen bűncselekményből származó pénzt pumpáltak. Ennek kapcsán érdemes lehet visszagondolnunk a tavalyi választási kampány egyik botrányára. Karácsony párttársa, Szabó Tímea körül a drogügyletekből származó állítólagos pénzek története látott a sajtóban napvilágot.

PestiSracok facebook image

Emlékezetes ugyanis, hogy az Anonymus által közzétett hangfelvételeken a két „intézőember” beszélgetett. Fischer László és társa az ellenzéki kampányról tárgyaltak:

– hangzott el az egyik felvételen. A beszélgetés során rákérdezett az ismeretlen ember a pénz eredetére:

Fischer erre mindössze annyit válaszolt, hogy

majd hozzátette,

- hangoztatta.

Ami a bankba többségében behordott százmilliók szempontjából talán érdekes lehet, az az, hogy Fischer szintén euróban és dollárban lévő készpénzről beszélt a hangfelvételen. Mint olyan pénzekről, mint, amiket be kell hozni az Európai Unió területére. Milyen érdekes egybeesések.

Patek Gábor lenne a kapocs Karácsony zűrös pénzeihez?

A megdöbbentő beszélgetés elején előkerült Patek Gábor neve is, ami Karácsony és a 99 Mozgalom szempontjából érdekes lehet. Hiszen Patek nemcsak Szabó Tímea körül intézkedett, hanem mint kiderült, Karácsony hetek óta terítéken lévő előválasztási kampányában szervezőként vett részt. A korabeli Magyar Nemzet cikk felidézi, hogy 2021. augusztus 26-i e-mail szerint Patek a Key Price Kft. nevében eljárva kért ajánlatot és elérhető felületlistát száz óriásplakát elhelyezésére. Azt írta, hogy megrendelőként a Párbeszéd Magyarországért Pártot tüntessék fel, ám felhívta a figyelmet arra, hogy a végfelhasználó a 99 Mozgalom lesz, „amely jelenleg nem jogi személy”. A cég azért is érdekes, mert papíron Pateknek semmi köze nincs hozzá, mégis annak a nevében járt el. A céget Kulcsár János Levente nevű férfi vezeti és tulajdonolja, mégis Patek járt el a cég nevében. További érdekesség, hogy a cég 2020. szeptemberében 452 millió forintos értékben nyert el közbeszerzést a III. kerületi Önkormányzattól az önkormányzati újság kiadására, vagyis éppen Szabó Tímea választókörzetében.

Bár azt a tényt, hogy a 99 Mozgalom pénze bűncselekményből származott, jelenleg bizonyítani nem tudjuk, és az nem is a sajtó feladata. De az azért eléggé elgondolkodtató, hogy épp a kokainpénzekkel szóba hozott, és Márki-Zayhoz hasonlóan nagyon erős amerikai kapcsolatokkal rendelkező Szabó Tímea körüli emberek jártak el Karácsony kampányában is intézőként. Reméljük kiderül hamarosan, hogy véletlen egybeesések-e ezek, vagy van összefüggés.

Vezető kép: PestiSrácok.hu Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.