Pesti Srácok

Orbánt szidva kuncsorog kétszázmilliós mikroadományért Juhász Péter

Ismét könyöradományért kuncsorog a sértődött Juhász Péter a Facebookon. Az Együtt elnöke arra kéri a szimpatizánsokat, hogy segítsenek kifizetni neki és 4 elnökségi társának a 190 millió forintot, amit kampánytámogatásként kaptak, de az egy százalék alatti szereplés miatt azt vissza kell fizetni. Juhász Péter szerint Orbán Viktor meg akarja törni, de szerinte ez nem fog sikerülni. A bukott párt elnöke kijelentette, nem fogják abbahagyni, és továbbra is küzdenek majd Orbán Viktor ellen.

– írja a Facebookon Juhász Péter.

A sértődött pártelnök egy videót is feltöltött a pénzért kuncsorgó poszt mellé. Ebben a szokásos alpári stílusban szidja Orbán Viktort, de a választókhoz is szól, akik "bevették a taktikai szavazást”. Tőlük természetesen pénzügyi támogatást kér.

PestiSracok facebook image

Juhász Péter szólt a „Soros Györgyökhöz” is, akiknek szintén könyörög, hogy nagyobb összeggel szponzorálják az Együttet, hogy a párt folytathassa a munkát.

Saját bevallása szerint nem a parlamenti mandátumokra törekedtek, hanem arra, hogy a választót képviselhessék az országban. A terv tulajdonképpen sikerült, hiszen valóban nem lett elsöprő erő az Együtt a Parlamentben, viszont mandátumok nélkül nehéz lenne képviselni bárkit is, vagyis itt van némi logikai gikszer. Mindegy is, a lényeg, hogy Juhász Péter még mindig azt gondolja, hogy le tudja győzni a miniszterelnököt.

A helyzet annyira siralmas az Együtt háza táján, hogy irodahelyiséggel, könyvelési tanácsokkal is megelégszik az elnök úr, bár kiemeli, irodát a belvárosban szeretne.

Tegnap derült ki, hogy az Együtt ötfős elnökségnek kellene visszafizetni azt az összesen mintegy 190 millió forintnyi kampánytámogatást, amit a költségvetésből kaptak, mivel a párt listás eredménye nem érte el az 1 százalékot. Ha ez nem lenne elég, akkor még ott van az a 25 milliós bankhitel, amit tavaly szeptemberben szintén a kampányra vettek fel. Hamarosan azt is vissza kell fizetni.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

Így lophatta meg saját cégét a vörösbáró, Bige László

Exkluzív 2021 november 4.
Faék egyszerű megoldással, arcpirítóan pofátlan módon lophatta meg saját cégét, a Péti Nitrogénműveket a baloldal kasszása, Bige László a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészségvádirata szerint.Ez még abban az időszakban is ment, amikor a műtrágyabiznisz éveken át veszteséget termelt az ország egyik leggazdagabb emberének – mondta a PestiSrácok.hu-nak a vörösbáró legújabb büntetőügyére rálátó forrásunk. Mint ismert, Bige Lászlót közel egy éve vették őrizetbe, majd néhány hete vádat is emeltek ellene különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és vesztegetés elfogadása vádjával. Mivel már korábban is volt folyamatban ellene büntetőeljárás hasonló bűncselekmények miatt, a milliárdost akár 15 év börtönbüntetésre is ítélhetik. A bonyolultnak tűnő gazdasági machinációk részletei eddig nem láttak napvilágot; az ügyészségi közleményből csak az derül ki, hogy a Bige tulajdonában álló, a műtrágyaágazatban egyeduralkodó Péti Nitrogénművek potom pénzért adott el papíron leminősített műtrágyát – a saját érdekeltségbe tartozó kereskedő cég persze jóval drágábban adta tovább, a különbözetből Bige zsebbe kapott vissza. Hogy mit is jelent ez, és miért lophatta meg Bige a saját cégét (legalábbis az ügyészség szerint), erről beszélt lapunknak a Nitrogénművek ügyeit belülről ismerő informátor.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.