Pesti Srácok

Trump egy klímaváltozás-tagadó múzeumigazgatóra bízta a NASA-t

null

Az amerikai szenátus egyetlen szavazattöbbséggel jóváhagyta Jim Bridenstine-t, Donald Trump amerikai elnök jelöltjét az amerikai űrkutatásai hivatal élére, személyében hosszú idő után először fogja vezetni nem tudományos szakember a NASA-t. Bridenstine 2016-ban erőteljesen támogatta Donald Trump elnökjelölti kampányát, korábbi nyilatkozataiban rendszeresen tagadta, hogy a klímaváltozást az ember idézte elő, amit a NASA kutatóinak számtalan tanulmánya már igazolt.

Az 50-49 arányú szavazás jól tükrözte a szenátus pártösszetételét, a demokrata jelöltek ugyanis határozattan ellenezték Oklahoma állam kongresszusi képviselőjének a kinevezését a NASA 13. igazgatójának, mondván nincs semmilyen tudományos, műszaki tapasztalata. Bridenstine az amerikai hadsereg tartalékos pilótája volt, egykoron a tulsai repülési múzeum igazgatójaként dolgozott, és 2012-ben választották meg kongresszusi képviselővé. 2016-ban erőteljesen támogatta Donald Trump elnökjelölti kampányát. Korábbi nyilatkozataiban rendszeresen tagadta, hogy a klímaváltozást az ember idézte elő, amit a NASA kutatóinak számtalan tanulmánya már igazolt. Három korábbi elődjét a szenátus pártállástól függetlenül egyhangúlag támogatta.

A 42 éves politikus szenátusi meghallgatásán támogatta azt, hogy térjen vissza ember a Holdra és a NASA fűzze szorosabbra kapcsolatait az űriparral, de továbbra is megkérdőjelezte az ember szerepét a klímaváltozásban. A NASA igazgatója a hivatal legmagasabb szintű vezetője, aki egyben az amerikai elnök űrkutatási tanácsadójának szerepét is ellátja.

Forrás: MTI; fotó: edgylabs.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.