Pesti Srácok

Keresi még a rendőrség a multicégeket zsaroló tejesembert

null

Egyelőre nem találtak szennyezőanyagot a Nébih szakemberei azokban a hazai multicégek által forgalmazott tejtermékekben, amelyekről egy még ismeretlen zsaroló két hete azt állította, hogy a csomagolásaikat megrongálva juttatott idegen anyagot a dobozokba. A rendőrségen külön nyomozócsoport üldözi a tettest, akit eddig még nem sikerült beazonosítani.

Nem találtak szennyezésre, mérgező anyagokra utaló nyomokat az eddigi laborvizsgálataikban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei azon érintett, több magyarországi multicég által forgalmazott tejtermékek esetében, amelyeket már bevizsgáltak – tájékoztatta a hatóság a PestiSrácok.hu-t. Mint arról beszámoltunk, két hete egy ismeretlen elkövető több hazai kereskedőhálózatot is megzsarolt emailjeivel, és elsősorban a dobozos, úgynevezett UHT-tejek beszennyezésével fenyegetőzött. A Nébih portálunknak adott téjékoztatásában kiemelte, hogy eddig ugyan nem találtak idegen anyagokat a vizsgált termékekben, de amíg nem zárható ki a szándékos szennyezés, addig a helyzetet súlyosnak tekintik. Információink szerint az érintett multicégek továbbra is honlapjaikon, illetve üzleteikben tüntették fel azoknak az áruknak a listáját, amelyeknek forgalmazását az említett fenyegetés miatt megszüntették, illetve amelyeket akár blokk nélkül is visszavesznek a vásárlóktól.

Kérdésünkre az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata közölte, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda továbbra is ismeretlen tettes ellen folytat eljárást zsarolás miatt, az ügynek konkrét gyanúsítottja még nincs. A hatóság a vizsgálat érdekeire hivatkozva egyelőre azt sem részletezte, hogy a zsaroló a multicégeknek megküldött emailjeiben milyen követeléseket fogalmazott meg. A történtek tisztázására a rendőrség külön nyomozócsoportot hozott létre. Amennyiben az elkövetőt sikerül azonosítni, majd bíróság elé állítnai, tettéért akár nyolc éves szabadságvesztés is várhat rá.

Fotó: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.