Pesti Srácok

Minél jelentéktelenebb az Együtt, Szabó Szabolcs annál erősebbnek érzi magát

null

Tűrhetetlen, hogy néhány nappal a negyedik Orbán-kormány megalakulása után sincs még mindig a finnországi szinten a magyar oktatás – hangoztatta szerdai sajtótájékoztatóján Szabó Szabolcs. Az áprilisi országgyűlési választáson fél százalékot összegründoló Együtt egyetlen egyéniben mandátumot szerzett képviselője – aki a történelmi pillanatot megérezve azonnal be is ült az LMP-frakcióba – annyira a szívén viseli az oktatás helyzetét, hogy az LMP-s képviselőkkel együtt beadványt juttat el az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) új vezetőjéhez. Kásler Miklóshoz. Szabóék azt szeretnék, ha mégis lenne önálló oktatási tárca, és azért mindent meg is tesznek. Az igyekezetben felfedezhető az a hungarikum, hogy a választásokat csúnya zakóval abszolváló ellenzéki pártok törpefrakciói szeretnék előírni, hogy a harmadik kétharmados felhatalmazással megválasztott kormány milyen minisztériumokat hozzon létre, és azok milyen szempontok szerint végezzék a munkájukat. Szabó Szabolcs a PestiSrácok.hu kérdésére némileg kitérő válaszokat adott az olyan kérdéseinkre, hogy a fentiek fényében alkalmasnak találják-e Kásler Miklóst az Emmi vezetésére, vagy például mit szól ahhoz, hogy Schiffer András egyebek mellett Szabó miatt hagyta ott az LMP-t. Szabó Szabolcstól igyekeztünk megtudni azt is, hogy mi lesz a súlyos adóssággal küzdő Együtt sorsa, kérdésünkre a politikus nem zárta ki pártja csődeljárását.

Szabó Szabolcs a PestiSrácok.hu-nak nem különösebben kívánta kommentálni Schiffer András távozását, aki éppen miatt vette a kalapját. Az Együttből az LMP-be ejtőernyőzött Szabó Szabolcs ugyanakkor nem magában kereste a hibát, szerinte Schiffer kereste már az indokot a kilépésre.

Az Együttről kérdésünkre azt válaszolta, a küldöttgyűlés dönt majd. "Amennyire úgy tudom, az elnökség előterjesztése az lesz, hogy a párt jogi értelemben ne szűnjön meg" - árulta el Szabó Szabolcs.

PestiSracok facebook image

Fotó: PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.