Pesti Srácok

Most is kétharmadot szerezne a kormánypárt

Most is kétharmadot szerezne a kormánypárt

A Závecz Research májusi felmérésében toronymagasan vezet a Fidesz, újra kétharmadot szerezne – olvasható a piac- és társadalomkutató intézet honlapján. A hagyományosan a baloldalhoz köthető közvélemény-kutató tegnap napvilágot látott felmérése szerint a biztos pártválasztók körében 50 százalékon áll a Fidesz.

A Jobbik a legerősebb ellenzéki párt 21 százalékkal, míg az MSZP–Párbeszéd 11 százalékon áll. A DK-t és az LMP-t 6-6 százalék támogatja. A Fidesz, a Jobbik és a DK kicsivel magasabban áll, mint amennyit a választáson a pártlistájuk kapott, az LMP rosszabbul járna, ha most lenne a voksolás. A teljes népesség körében a Fidesz 33 százalékon, a Jobbik 15, míg az MSZP–Párbeszéd 7 százalékon végzett.

Forrás: Závecz Research

Nemrég a Nézőpont Intézet is készítette egy felmérést a Magyar Idők számára, amely szintén azt mutatta ki, hogy a parlamenti választás után is változatlanul őrzi előnyét a Fidesz–KDNP, a kormánypártok népszerűsége ötven százalék feletti a választási részvételüket biztosra ígérők között. A kormánypártok tehát tovább tudtak erősödni az április 8-i választási győzelmet követően is. A teljes népességen belül negyvenegy százalékos, tehát több mint hárommilliós a kormánypárti tábor, míg a többi párttal összesen 27 százalék, tehát csak kicsivel több mint kétmillió ember szimpatizál. A május eleji felmérésből kiderül az is, hogy a Jobbikot a biztos szavazók körében 19 százalék választaná.

PestiSracok facebook image

Forrás: Závecz Research, Magyar Idők, Fotó: valasztas.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.