Pesti Srácok

Jövő héten szavaz az Országgyűlés a Stop Soros-törvényről

null

Két napot ülésezik az Országgyűlés két napot ülésezik a jövő héten, a képviselők a szerdai zárószavazás előtt hétfőn szólhatnak hozzá utoljára a kormány alaptörvény hetedik módosításáról szóló javaslatához, valamint a Stop Soros nevű csomag néven ismert indítványához.

A parlament honlapján elérhető napirendi javaslat szerint az ülés hétfőn délután napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációk, az azonnali kérdések és a kérdések követnek. Az Országgyűlés ezután értékelheti az alaptörvény-módosításhoz, valamint a jogellenes bevándorlással összefüggő előterjesztéshez érkezett módosító javaslatokat, majd a magasházak építésének szabályozásáról szóló törvénymódosításról tartanak általános vitát. Az Országgyűlés szerdán reggel nemzetközi szerződések tárgyalásával kezdi munkáját, a határozathozatalokat délután tartják. Ekkor dönthetnek az alaptörvény hetedik módosításról, amelynek célja, hogy védje a nemzeti szuverenitást, és tiltsa idegen népesség Magyarországra telepítését. Szavazás várható a jogellenes bevándorlás elleni intézkedésekkel kapcsolatos törvénymódosításokról is. A Stop Soros néven ismertté vált csomaggal a kormány meg akarja akadályozni, hogy Magyarországból bevándorlóország legyen.

Forrás, fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.