Pesti Srácok

Lyukaszászlókat adományoz a Jobbikból kinőtt Mi Hazánk mozgalom

Lyukaszászlókat adományoz a Jobbikból kinőtt Mi Hazánk mozgalom

Lyukaszászló-adományozó akcióval szeretné elérni az antikommunista követelések politikai napirendre tűzését Pongrátz András, néhai Pongrátz Gergely szintén szabadságharcos testvére és Novák Előd korábbi jobbikos politikus.

Ez lehet a Mi Hazánk mozgalom első nagy akciója – hangoztatták sajtótájékoztatójukon, amelyet vasárnap Budapesten, Pongrátz Gergely zuglói mellszobránál tartottak. A mozgalom június 23-ára tervezett zászlóbontását Toroczkai László ásotthalmi polgármester az elmúlt héten közösségi oldalán jelentette be. Novák Előd követeléseik között említette az állambiztonsági múltra, így az ügynöklistára 2060-ig kimondott titkosítás feloldását, a kommunista vezetők elszámoltatását és kitiltásukat a közéletből, valamint a kommunista luxusnyugdíjak megvonását.

Novák közlése szerint a jövő szombati ásotthalmi rendezvényen adják át az első lyukas zászlókat a mozgalomhoz csatlakozását már bejelentő hat polgármesternek. Elsőként a helyi településvezető, Toroczkai László veheti át, de a lehetőség nyitott minden önkormányzat és civil szervezet számára is. Pongrátz András célként fogalmazta meg, hogy olyan jobboldali közösség jöjjön létre, amelyik tudja ellensúlyozni a Fideszben megmaradt baloldalt, és a nemzet ügyének továbbvitelére tudja kényszeríteni a kormánypártot.

Forrás: MTI. Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.