Pesti Srácok

Világszerte elégtelen a mentális betegek ellátása

null

Bár minden negyedik ember legalább egyszer az életében mentális betegséggel küzd, túlságosan kevés a segítség, amelyet a rászorulók kapnak - állapította meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által szerdán kiadott ötödik Atlasz a mentális egészségről.

A világon évente 300 millióan betegszenek meg depresszióban, 800 ezren öngyilkosságot követnek el emlékeztetett Tarun Dua, a WHO mentális betegségekkel foglalkozó részlegének szakértője, aki szerint ezeknek az embereknek sokkal több segítséget kellene kapniuk. A mentális betegségek okozta termeléskiesés évi ezermilliárd dollár veszteséget okoz a világgazdaságnak a WHO becslése szerint. A friss egészségatlasz szerint az első, 2014-es atlaszhoz képest világviszonylatban nyolc százalékkal, vagyis 100 ezer főre számítva 11,4-ről 10,5-re csökkent az öngyilkossági ráta a világon, ennek ellenére egyes fejletlen országokban 100 ezer lakosra mindössze két mentális betegségekkel foglalkozó egészségügyi szakember jut. A gazdag országokban ez az arány 70, de ez még mindig kevés, mert tíz ember közül egy mindig gondoskodásra szorul pszichés problémák miatt - mondta el Tarun Dua. A jelentés szerint az alacsony és közepes jövedelmű országokban egy főre számítva évente kevesebb mint egy dollárt költenek a mentális egészségre, míg a gazdag országok több mint 80 dollárt, bár a WHO szerint még ez is kevés.A világszervezet szerint minden dollár, amelyet olyan gyakori mentális betegség kezelésére költenek, mint a depresszió vagy a szorongás, négyszeresen térül meg a páciensek jobb egészségi állapota és munkaképessége révén.

Forrás:MTI,Fotó:MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.