Pesti Srácok

Az új spanyol szoci kormány szétveri a hagyományos családmodellt

null

Újból hozzáférhető lesz az állami finanszírozású mesterséges megtermékenyítési program az egyedülálló nők, illetve leszbikus nők számára is 2019 első negyedévétől Spanyolországban - jelentette be Isabel Celaá kormányszóvivő pénteken Madridban. A kormány úgy határozott, június 28-át hivatalosan az LMBTI-büszkeség napjának nyilvánítja Spanyolországban.

A szocialista politikus felidézte, az elérhető közszolgáltatások listájáról 2014-ben vette le ezt a lehetőséget a konzervatív néppárti kormány, és az egészségügyi minisztérium most rendelettel kívánja visszaállítani. Isabel Celaá elmondta, pénteki ülésén a kabinet több intézkedésről is döntött annak apropóján, hogy ezekben a napokban zajlanak a meleg büszkeség hetének rendezvényei a spanyol fővárosban.

A kormány úgy határozott, hogy június 28-át hivatalosan az LMBTI-büszkeség napjának nyilvánítja Spanyolországban, a betűszó a leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek és interszexuálisok közösségére utal. Az esélyegyenlőségi minisztérium keretein belül létrehozzák az egyenlő bánásmód és sokféleség főigazgatóságát, továbbá munkacsoportot alakítanak az iskolai együttélés stratégiai tervének kidolgozására, hogy megszüntessék a nemi irányultság szerinti diszkriminációt az oktatási intézményekben.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott a kormányszóvivő, hangsúlyozva, hogy ezek a döntések képviselik a folytonosságot a szocialista Zapatero-kormány (2004-2011) politikájával, amely 13 évvel ezelőtt engedélyezte az azonos neműek házasságát Spanyolországban.

Forrás: MTI; fotó: deccanchronicle.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.