Pesti Srácok

Cáfolják, hogy hónapokba telne a thaiföldi barlangban rekedt diákok kimentése

Cáfolják, hogy hónapokba telne a thaiföldi barlangban rekedt diákok kimentése

Cáfolta kedden a mentést vezető tartományi kormányzó azt a korábbi hírt, amely szerint hónapokba telne a barlangban rekedt diákcsoport kimentése. Közben máris telefonvonalat létesítettek a gyerekekhez.

Az észak-thaiföldi Csiang Rai tartomány kormányzója, Narongsak Osottanakorn azt mondta, kimentésük biztosan nem kedden valósul meg, de még nem lehet tudni pontosan, hogy mikor.

A legfontosabb szempont a bent rekedtek egészsége. Fizikailag most nem olyan erősek, hogy ússzanak vagy víz alá merüljenek - mondta. Korábban a hatóságok úgy döntöttek, hogy addig is, amíg a kimentésük módját megtervezik, búvároktatásban részesítik a gyerekeket, hogy biztonságosan tudjanak navigálni a barlangrendszer sáros, zavaros vizeiben.

A kormányzó szerint a víz fokozatosan apad a barlangban, azt szeretnék, hogy kiszáradjon az elárasztott terület, s csak ezután mentenék ki a csapatot. A vezető nevetségesnek nevezte azt a beszámolót, amely szerint hónapokig is eltarthat a mentés. A thai haditengerészet egy tisztje kedden nyilatkozott úgy, hogy akár négy hónapig is elhúzódhat a művelet.

PestiSracok facebook image

A kormányzó hozzátette, a csoport tagjait minden esetre felkészülve búvároktatásban részesítik.

Beszámolt arról is, hogy közvetlen telefonvonalat létesítettek a gyerekekhez, amelyen keresztül a tisztviselők és a szülők keddtől érintkezésbe léphetnek velük.

Egyelőre továbbra sem ismeretes, hogy miként fogják a Tham Luang barlangrendszerben rekedt tizenhárom fős csoport tagjait kihozni. Különböző lehetőségeket mérlegelnek a hatóságok. Az egyik az lenne, hogy nyílást vágnak a barlangot magában foglaló hegy tetején és azon keresztül emelnék ki a csapatot - árulta el Bruce Konefe, egy búvárszakértő, aki részt vesz a mentésben. Hozzátette, helikopterek köröznek a levegőben, hogy pontosan azonosítsák a csoport tartózkodási helyét.

A diákok és edzőjük június 23-án tűntek el a Bangkoktól ezer kilométerre északra fekvő barlangrendszerben. Az egész Thaiföldet mozgósító országos figyelem mellett hétfőn, csodával határos módon élve találták meg őket. Azóta orvosi vizsgálatnak vetették alá a 11 és 16 év közötti gyerekeket, állapotuk kielégítő, legtöbbjüknek csak csekély egészségügyi problémájuk keletkezett kilenc nap után a föld alatt.

MTI, Vezető kép: Reuters

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.