Pesti Srácok

Hagyományőrző civil szervezetként alakul újjá a magyar kommunista állami terrorszervezet

Hagyományőrző civil szervezetként alakul újjá a magyar kommunista állami terrorszervezet

Megelégelték az elhivatott régi elvtársak a kriptokommunista létet, előbújtak a rejtekükből, és civil szervezetként folytatják. A területileg illetékes törvényszék megkezdte annak a civil szervezetnek a bejegyzését, amely nyíltan ápolná a rendszerváltáskor feloszlatott Munkásőrség hagyományait, és képviselné az eszmeiségét.

A Munkásőrséget az 1956 utáni kommunista restauráció és megtorlás részeként hozták létre, mint közvetlen pártirányítás alatt álló félkatonai rendfenntartó szervezetet. A minden ízében a kommunista diktatúrához kötődő szervezet nevét is törvény tiltja, amióta a rendszerváltáskor feloszlatták. Emiatt engedélyeztetni kéne a nevét a jelenlegi parlamenttel, amiben nem bíznak az alapítók, így más nevet kerestek. Az egykori állami terrorszervezet egyenruhájának színére utalva Acélszürke Hagyományőrző Egyesület néven kérik újbóli bejegyzésüket. Az Egyesület elnöke, vagy ahogy maguk között nevezik, „országos parancsnoka” a 29 éves Juhász Norbert.

Már önmagában az is meredek, hogy egy történelmileg mélységesen leszerepelt, politikailag megbukott tömeggyilkos diktatúrának még mindig vannak hívei, akik ráadásul nyíltan azonosulnak vele. Ennek szervezeti formája, a hagyományőrző egyesület pedig végképp durva. Kérdés, hogy milyen hagyományokat terveznek ápolni. Megelégszenek a május 1-jei felvonulásokkal és az egykori kommunista bűnözők sírjainak koszorúzgatásával, vagy netán másokat is kötelezően kiparancsolnak majd a vörös zászlós felvonulásra? Esetleg veseleveréseket és akasztgatást is terveznek a népi demokrácia ellenségeivel szemben?

forrás: 888.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.