Pesti Srácok

Eddig több, mint száznegyven áldozatot követelt az indonéziai földrengés

null

Száznegyvenkettőre nőtt az indonéziai földrengés halálos áldozatainak száma, külföldiek nincsenek közöttük - közölte a helyi katasztrófavédelem hétfőn. A sérültek számát több százra becsülik. A 6,9-es erősségű rengés vasárnap történt Lombok és Bali üdülőparadicsom közelében. A legerősebb földmozgást követően hétfő reggel 8-ig 132 kisebb utórengést mértek. A földrengést Jáva keleti részén is érezték.

Az áldozatok többségét Észak-Lombokon temette maga alá a törmelék - mondta el Sutopo Purwo Nugroho katasztrófavédelmi szóvivő. Az illetékes szerint a sziget keleti és nyugati részén lehet a legsúlyosabb a helyzet, ahol még nem mérték fel a károkat.

- tette hozzá Nugroho. Több embert kellett evakuálni, köztük 900 helyi és külföldi turistát, akik a Gili-szigeteken rekedtek. A bali repülőtér megrongálódott a földrengésben, de ez nem befolyásolja a légi forgalmat - mondta el egy helyi tisztségviselő. A lomboki légikikötőben nem keletkezett kár, de hosszú sorok kígyóznak a reptéren, mert a földrengést követően számos turista úgy döntött, korábban befejezi indonéziai nyaralását. A szigeten több térségben áram- és telefonszolgáltatás nélkül maradtak az emberek. Az indonéz hadsereg hajóval egészségügyi és logisztikai segítséget, illetve ellátmányt küld Lombokra.

PestiSracok facebook image
Fotó: MTI

Rövid ideig szökőárriadó is érvényben volt a térségben vasárnap. A meteorológiai szolgálat 10-13 centiméter magas cunamit mért a Lombokon található Carik, Badas, Lembar és Beno, valamint a környező szigetek közelében. Az amerikai földtani intézet (USGS) közlése szerint a földmozgás epicentruma a Lombok sziget északi partvidékén fekvő Loloan várostól 2 kilométerre keleti irányban, fészke pedig 10,5 kilométeres mélységben volt. Az indonéziai katasztrófavédelem jelentése szerint 15 kilométeres mélységben rengett a föld. A földrengés pánikot váltott ki a két szigeten nyaraló turisták és a helyi lakosok körében. Beszámolók szerint Balin több másodpercig érezhető volt a földmozgás, míg Lombokon mintegy fél percig volt érezhető a rengés, amelynek hatására az emberek kirohantak az utcára. Mindkét szigeten házak ezrei rongálódtak meg, számos régi épületben keletkezett kár Mataramban. Lombokot legutóbb egy hete rázta meg földrengés, akkor 17-en vesztették életüket, csaknem kétszázan megsérültek, és több ezer ház dőlt össze. A katasztrófavédelmi szóvivő szerint mintegy 10 ezer ember azóta is ideiglenes szállásokon él. Számuk a mostani földrengést követően jelentősen növekedhet.

Fotó: MTI

A mintegy 17 ezer szigetből álló Indonézia a csendes-óceáni tűzgyűrűn helyezkedik el, ahol gyakori a szeizmikus tevékenység. A földrengések többsége ugyanakkor nem túl erős. 2004-ben egy tenger alatti, 9,3-es erősségű földrengés hatalmas méretű szökőárhoz vezetett Szumátra közelében. A cunami 220 ezer ember halálát okozta az Indiai-óceánnal határos országok partjainál. Csak Indonéziában 168 ezren vesztették életüket.

Forrás/Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.