Pesti Srácok

Ezúttal Bob Woodward új könyvével próbálják lejáratni Donald Trumpot

Ezúttal Bob Woodward új könyvével próbálják lejáratni Donald Trumpot

Donald Trump elnöksége "teljes idegösszeomlás" - állítja most megjelent új könyvében Bob Woodward, a The Washington Post tekintélyes publicistája. A könyv konkrét állításait mind John Kelly kabinetfőnök, mind James Mattis védelmi miniszter, mind pedig Nikki Haley ENSZ-nagykövet cáfolta.

A Richard Nixon elnök bukásához vezető Watergate-botrány egyik leleplezőjének új könyve kedden került a boltokba. A Félelem: Donald Trump a Fehér Házban című oknyomozó riportkönyv - Donald Trump, valamint jelenlegi és volt kormánytagok állítólagos kijelentéseit és anekdotákat idézve - a lehető legkedvezőtlenebb képet festi az Egyesült Államok elnökéről és környezetéről, illetve a washingtoni politikai elitről.

A könyv egyik legsúlyosabb állítása szerint Donald Trump azt akarta, hogy a tavaly áprilisban Szíriában elkövetett vegyi támadás után gyilkolják meg Bassár el-Aszad szíriai elnököt. James Mattis védelmi miniszter azonban egyszerűen figyelmen kívül hagyta az elnök óhaját, neki állítólag azt mondta, hogy "majd megoldja" a dolgot, és korlátozott csapásmérést rendelt el szíriai vegyifegyver-raktárak ellen. A könyv állítása szerint a kormányzat tagjai egyébként is nem egyszer figyelmen kívül hagyják az elnök elvárásait.

Az újságíró állítása szerint például Gary Cohn volt gazdasági tanácsadó egyenesen ellopott az elnök íróasztaláról dokumentumokat, hogy így akadályozza meg az aláírásukat "az ország érdekében". Woodward konkrétan azt állítja, hogy Cohn - és a kabinet titkára, Rob Porter - az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) újratárgyalásának dokumentumait emelte el, igaz, a megállapodás újratárgyalását nem tudták megakadályozni. Woodward "adminisztratív államcsínynek" nevezi Cohn és Porter kísérletét.

PestiSracok facebook image

A The Washington Post publicistája számtalan, állítása szerint a kormányzat jelenlegi és volt tagjaitól származó kijelentést idéz könyvében. James Mattisnek tulajdonítja például azt a megállapítást, hogy Trump "egy ötödikes-hatodikos gyerek értelmi szintjén áll". John Kelly kabinetfőnök szájába adja azokat a szavakat, hogy Donald Trump egy "idióta". Szerinte Kelly azt is mondta, hogy ez élete "legrosszabb munkahelye".

Donald Trump kedden a kora esti órákban már reagált a könyvre. A konzervatív Heritage Alapítvány The Daily Caller című portáljának azt mondta: "az egész csak kitaláció".

Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője szerint a könyv nem áll másból, mint "többségében volt alkalmazottak kitalált történeteiből".

A The Washington Post - számítva a Fehér Ház és személyesen az elnök reakcióira - a honlapján nyilvánosságra hozta annak a beszélgetésnek a leiratát, amelyet Donald Trump a szerző Woodwarddal folytatott augusztusban, amikor a könyv még csak kéziratban volt elérhető, de egyes részletek már megjelentek belőle az amerikai sajtóban.

A mintegy 11 percig tartó beszélgetést az elnök kezdeményezte, és jelezte, hogy szívesen az újságíró rendelkezésére állna. Mint mondta: munkatársai nem tudatták vele Woodward korábbi interjúkérelmét, bár Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátortól tudott a készülő könyvről és az interjúkérelemről. A beszélgetés elején Trump ugyan közölte, hogy mindig "korrektnek" tartotta Woodward munkáját, de a végén azzal zárta mondandóját, hogy ez a könyve "pontatlan lesz".

Kedd este John Kelly kabinetfőnök közleményben utasította vissza a neki tulajdonított sértő kijelentéseket, cáfolva, hogy bármikor is kritikát fogalmazott volna meg az elnökről.

James Mattis védelmi miniszter szintén visszautasította a könyvben róla megfogalmazottakat. "A Woodward-könyvben nekem tulajdonított szemtelen szavakat az elnökről soha nem mondtam és a jelenlétemben soha nem is hangoztak el" - írta közleményében a tárcavezető. Kommünikét adott ki Rob Manning ezredes, a Pentagon (védelmi minisztérium) szóvivője is. "Woodward úr soha nem vitatta meg és nem ellenőrizte a könyvben szereplő idézeteket Mattis miniszterrel vagy bárki mással a védelmi minisztériumban" - szögezte le a szóvivő.

Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete New Yorkban határozottan visszautasította, hogy Donald Trump valaha is Aszad elnök meggyilkolását tervezte volna. Újságíróknak azt mondta: rendszeresen részt vett a szíriai vegyifegyver-támadások utáni egyeztetéseken, de - mint fogalmazott - "soha, egyetlen alkalommal sem hallottam, hogy az elnök felvetette volna Aszad meggyilkolását".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Tracie van Auken

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.