Pesti Srácok

Négy településen, köztük a XV. kerületben is polgármestert választanak ma

Négy településen, köztük a XV. kerületben is polgármestert választanak ma

Négy településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást: a főváros XV. kerületében és Mánfán polgármestert, Bujákon polgármestert és képviselőket, a X. kerületben pedig egyéni képviselőt választanak.

A főváros XV. kerületében azért tartanak időközi polgármester-választást, mert Hajdu László (DK) korábbi polgármestert áprilisban országgyűlési képviselővé választották, a két tisztség pedig összeférhetetlen. A polgármesteri tisztségért három jelölt indul: egy a Rászorulókat Támogatók Egyesülete - Magyar Szolidaritás Mozgalom jelöltjeként, egy a Fidesz-KDNP jelöltjeként és egy a Magyar Munkáspárt jelöltjeként. A választói névjegyzékben 64 938 helybéli szerepel.

A Baranya megyei Mánfán azért rendeznek időközi polgármester-választást, mert a település korábbi, független vezetője, Hohn Krisztina megkapta a Gémesi György lemondása miatt megüresedett parlamenti mandátumot az LMP frakciójában, ezért összeférhetetlenség miatt lemondott polgármesteri tisztségéről. A posztért öt független jelölt indul. A 770 lelkes település választási névjegyzékében 648-an szerepelnek.

A Nógrád megyei Bujákon polgármestert és képviselőket is választanak, mivel a képviselőtestület júniusban feloszlatta magát. A polgármesteri posztért két független jelölt indul, a hat képviselői helyre pedig huszonöten pályáznak, mindannyian függetlenként. A voksoláson 1702 helybéli szavazhat.

PestiSracok facebook image

A főváros X. kerületében, Kőbányán a 6. számú egyéni választókerületében egyéni választókerületi képviselőt választanak, miután a korábbi képviselő, Gazdag Ferenc (Fidesz-KDNP) júniusban lemondott. A választáson három jelölt indul: egy a Magyar Munkáspárt, egy a Momentum Mozgalom és egy a Fidesz-KDNP színeiben. A voksoláson 5236-an vehetnek részt.

Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.