Pesti Srácok

Sokan meghaltak, több száz embert pedig keresnek Celebeszen a földrengés után 

null

Legkevesebb 48-an meghaltak és több százan megsérültek a Celebesz szigetén fekvő, 350 ezer lakosú Palu városában a pénteki két nagy erejű földrengésben és szökőárban. Több száz ember sorsáról nem tudnak semmit - közölte a helyi katasztrófavédelem szombaton.

Sutopo Purwo Nugroho szóvivő sajtótájékoztatóján elmondta, hogy 356 sérültről tudnak. Mivel számos ember eltűnt, a hatóságok attól tartanak, hogy az áldozatok száma jelentősen emelkedhet. Mit sem tudni például annak a több száz embernek a sorsáról, akik egy évente megrendezésre kerülő tengerparti fesztiválra készültek Paluban - mondta el a szóvivő. Az ünnepségsorozat péntek éjjel kezdődött volna - tette hozzá. Nugroho jelentős károkról számolt be; a természeti csapás után több ezer épület hever romokban és hidakat mosott el az ár. A palui repülőteret lezárták, mert a kifutópályája és az irányítótornya is megrongálódott. A földrengés és a szökőár elvágta a várost a külvilágtól: az áramkimaradás miatt megszakadtak a kommunikációs vonalak, a városból délre és keletre vezető utak használhatatlanná váltak. Mindez nehezíti a mentést és a segélyezést.

Pénteken 7,7-es erősségű földrengés rázta meg az Indonéziához tartozó Celebesz szigetének középső részét, a rengések miatt csaknem három méter magas szökőár alakult ki. A földrengés fészke a felszínhez közel, mindösszesen 10 kilométer mélyen volt, Donggala városától mintegy 50 kilométerre északnyugati irányban. Nem sokkal később volt még egy 5,8 erősségű földmozgás is a térségben, valamint szombat reggelig több kisebb utórengést regisztráltak. A földrengés epicentrumához közelebb fekvő Donggalából még nem érkezett hír. A városban és közvetlen környékén csaknem háromszázezren laknak. A hozzávetőleg 17 ezer szigetből álló Indonézia a mintegy 40 ezer kilométer hosszú, úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrű mentén fekszik, ahol az átlagosnál sokkal több a földrengés és a vulkánkitörés. Legutóbb augusztusban pusztítottak sorozatos földrengések az indonéz Lombok és Szumbawa szigeteken, a halálos áldozatok száma meghaladta az ötszázat.

MTI; Vezető kép: AFP

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.