Pesti Srácok

Csörte a Parlamentben – Az ellenzéket ma az otthonápolás, az idősek és a Századvég foglalkoztatta

Csörte a Parlamentben – Az ellenzéket ma az otthonápolás, az idősek és a Századvég foglalkoztatta

A DK az otthonápolásról, az MSZP és a Jobbik az idősekről, a Párbeszéd a Századvég folyóiratról beszélt hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.

Varju László, a DK képviselője azt követelte, hogy a kormány azonnal emelje meg 50 ezer forinttal az otthonápolási díjat. Az ellenzéki politikus egy, koraszülöttsége miatt sérült tíz éves fiú édesanyjának levelét olvasta fel, amelyben az anya arról ír, hogy az 52 ezer forintos ápolási díj nem fedezi a szükséges gyógyszerek, tápszerek és oxigén árát. Varju László a kormánypárti képviselőket arra szólította fel: nézzenek tükörbe és cselekedjenek azonnal, adják meg az otthonápolási díj emelését, vagy "szégyelljék magukat örökre".

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hangsúlyozta: Varju Lászlónak is tükörbe kellene néznie, hiszen amikor három éven keresztül a gazdasági tárca államtitkára volt, egy fillérrel sem emelte az ápolási díjat. Közölte:

PestiSracok facebook image

Kijelentette: nincs abban vita, hogy ezen még lehet emelni, a kormány a következő hetekben az erről szóló előterjesztést megtárgyalja, és januártól ennek fényében tovább emelkednek az ápolási díjak.

MSZP: 600 ezren élnek alacsony nyugdíjból

Korózs Lajos (MSZP) az idősek világnapja alkalmából arról beszélt: sok nyugdíjas borzalmasan rossz körülmények között él, 600 ezer idős embernek van 100 ezer forint alatti nyugdíja, és évek óta nem emelkedik a 28 ezer forintos, legkisebb öregségi nyugdíj összege, miközben a több millió forintos nyugdíjak kifizetését engedélyezi a kormány. Hozzátette: nem véletlen, hogy a nyugdíjas szervezetek a nyugdíjkorrekciós programot és a milliós nyugdíjak megszüntetését sürgetik.

Rétvári Bence – Fotó: Polyák Attila, Origo.hu

Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára arra hívta fel az ellenzéki képviselő figyelmét, hogy ő maga is megszavazta 2008-ban egy havi nyugdíj elvételét az idősektől. Ezt önöknek a nyugdíjasok nem fogják elfelejteni, azon a szégyenpadon ülnek egyetlen kormányként, akik elvettek a nyugdíjasoktól - jegyezte meg. Hangsúlyozta: ehhez képest 2010 óta 23 százalékkal emelte a kormány a nyugdíjakat, ami 10 százalékos valódi reálérték-emelkedést jelent. Kiemelte: az Idősek Tanácsa hétfői ülésén megerősítették, hogy idén is jut pénz a nyugdíjprémiumra, ami a tavalyinál is magasabb lehet.

Párbeszéd: mi történt a Századvéggel?

Mellár Tamás, a Párbeszéd képviselője arról beszélt, hogy a Századvég 88. számát az elkészülése után "kukába rakták", majd a szerkesztőbizottságot feloszlatták. Ez szerinte azért érdekes, mert a lap nem közönséges folyóirat, hanem a kormány ideológiai lapja, amelynek korábbi szerkesztőbizottságaiban szerepelt Orbán Viktor és Kövér László is. Úgy vélte: ez a lépés beleillik abba sorba, hogy a "konzervatív sajtóval elindult a leszámolás". Jelezte: a lapszám most szamizdatban terjed. Úgy fogalmazott: "déjá vu érzése" van, hiszen 1984-ben is történt hasonló, amikor a Mozgó Világ egy számát bezúzták és menesztették a szerkesztőbizottságot.

- tette fel a kérdést.

Mellár Tamás – MTI Fotó: Balogh Zoltán

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkáraazt mondta:

Hangsúlyozta: ahogy Mellár Tamás is jelezte, a lapszám hozzáférhető, nem tiltotta le senki. "Nálunk nincsenek olyan kimondatlan kérdések, tabutémák, amiket nem ismerhetne meg az, aki tájékozódni akar" - tette hozzá az államtitkár, példaként említve az illegális bevándorlás témáját. Azt is megjegyezte: Mellár Tamás talán azért száll vitába a Századvég mögött álló értelmiségi körrel, mert jóhírnév megsértése miatt már korábban elnézést kellett kérnie tőlük, így a saját magánvitáját a közbeszéd szintjére akarja felemelni.

Jobbik: a legkisebb öregségi nyugdíj ne lehessen 50 ezer forintnál kevesebb!

Sneider Tamás (Jobbik) az idősek világnapja alkalmából arra hívta fel a figyelmet, a nyugdíjak vásárlóértéke egyre csökken, nem tud lépést tartani a bérek növekedésével. Szorgalmazta, hogy a kis- és közepesnyugdíjban részesülők juttatását kedvezően, differenciáltan emeljék; ezzel rövid távon el kell érni, hogy a legkisebb öregségi nyugdíj ne lehessen 50 ezer forintnál kevesebb. A nyugdíjemelésnél "magyar indexálást" javasolt, miszerint a nyugdíjemelés mértékét a nyugdíjasok által fogyasztott termékek árnövekedése és a reálbérek együttese határozza meg. A Jobbik régi követeléseként beszélt a tisztességen felnevelt gyerekek után járó nyugdíjkiegészítésről.

Sneider Tamás – MTI

Rétvári Bence államtitkár szerint amikor a Jobbiknak a parlamentben kellett volna kiállnia az idősek mellett, akkor ezt nem tette meg.Több intézkedést is felsorolt, amelyet az ellenzéki párt nem szavazott meg, példaként a Nők 40 programot, az alapvető élelmiszerek áfacsökkentését említette. Úgy látta, a Jobbik magáévá tette az MSZP nyugdíjemelési javaslatát, amellyel 2011 és 2016 között havonta átlagosan 4090 forintot húztak volna ki a nyugdíjasok zsebéből, azaz éves szinten 49080 forinttal rövidítették volna meg az időseket.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.