Pesti Srácok

Tovább emelkedett az indonéziai földrengés halálos áldozatainak száma

null
Nyugat-Nusa Tenggara, 2018. augusztus 6. Túlélõk után kutatnak mentõcsapatok tagjai lakóházak romjai között az indonéziai Lombok szigetén levõ Nyugat-Nusa Tenggara tartományban 2018. augusztus 6-án. Az elõzõ napi 7-es erõsségû földmozgásban, amelynek epicentrumát Lombok-szigeten mérték 10,5 kilométeres mélységben, legkevesebb 142 ember életét vesztette. (MTI/EPA)

A legfrissebb összesítések szerint már 1944 halottja van az indonéziai Celebeszt megrázó, a Richter-skála szerinti 7,5-es erősségű földrengésnek és az azt követő szökőárnak – közölte a helyi katasztrófavédelem hétfőn.

Muhammad Thohir, a hadsereg szóvivője szerint még tovább emelkedhet az áldozatok száma, mert egyelőre nem kaptak utasítást arra, hogy leálljanak a halottak utáni kutatással. A hatóságok attól tartanak, hogy akár az ötezret is elérheti az eltűntek száma. A természeti katasztrófa tíz napja sújtott le Celebeszre, így már nagyon kicsi az esélye annak, hogy találnak élve maradt embereket az összedőlt épületek romjai alatt, a földrengés miatt több, mint hatvanezer épület semmisült meg. Feltehető, hogy sokan rekedtek a romok alatt azokon a területeken, ahova a megrongálódott infrastruktúra és egyéb okok miatt még nem jutott el a segítség. Az első helikopteres szállítmányok még meg sem érkeztek az érintett körzetekbe. A helyi segélyszervezetek, közöttük a Vöröskereszt adatai szerint ezernyolcszáz embert kezelnek kórházakban különböző mértékű sérülésekkel. Az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatala szerint csaknem kétszázezer embernek sürgős segítségre van szüksége, közöttük rengeteg a gyermek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.