Pesti Srácok

Génszerkesztett babákat csináltak a kínaiak

null

A világon első ízben születtek olyan babák, akiknek a génjeit módosították, hogy ne fertőzhesse meg őket a HIV-vírus - közölte Ho Csian-kuj kínai kutató vasárnap egy YouTube-videóban. A bejelentés világszerte felháborodást keltett a tudományos közösségben, a kínai egészségügyi és orvosetikai hatóságok pedig hétfőn vizsgálatot indítottak.

A felvétel szerint a két kínai ikerlány, akiket Lulunak és Nanának nevezett a kutató, "sírva jött a világra néhány hete, egészségesen, mint más babák". A sencseni tudós állítása szerint a megtermékenyített petesejteken génszerkesztést hajtott végre CRISPR/Cas9 elnevezésű "molekuláris olló" segítségével, hogy megelőzze a jövőbeli HIV-vírusfertőzést. A Déli Tudományos és Műszaki Egyetem kutatója elmondta, hogy a génszerkesztés sikeres volt, "egyetlen gént változtattak meg, a CCR5-öt, amelyet eltávolított a HIV-fertőzés megelőzése érdekében". Tanulmánya az erősen vitatott eljárásról egyelőre nem jelent meg. A videón elhangzott, hogy munkájával olyan babákat akart teremteni, akik nem szenvednek betegségektől, "nem megrendelt szemszínű és intelligenciájú dizájner-gyerekeket". A szülők és a csecsemők kilétét titokban tartják, a kutató csak annyit mondott, hogy az apa HIV-fertőzött, és szerette volna a gyerekeit megóvni a diszkriminációtól.

Ho Csian-kuj bejelentése élénk visszhangot váltott ki. Peter Dabrock, a Német Etikai Tanács elnöke hétfőn azt mondta, a munka "felelőtlen kísérletezés embereken".

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta.

Az AP amerikai hírügynökség készítette videón elhangzottakat egyelőre nem bizonyították, ám több szervezet, amely az eljáráshoz köthető - többek között a kórház is -, tagadta, hogy köze lenne az ügyhöz.

A beavatkozás a legtöbb országban tilos. Az Egyesült Királyságban törvény tiltja, hogy a meddőségi kezelések során génszerkesztést alkalmazzanak. A tudósok mesterségesen, laboratóriumban megtermékenyített, ám fel nem használt embriókon végezhetnek génszerkesztést, azonban ezeket az embriókat a kutatás után azonnal meg kell semmisíteni.

A King's College London sejtbiológusa, Dusko Ilic szerint a HIV-fertőzés kezelhető, és ha gyógyszerekkel elnyomják, szinte nincs kockázata annak, hogy a szülők a gyereknek továbbadják. Julian Savulescu, az Oxfordi Egyetem etikaszakértője a BBC-nek elmondta,

A kísérlet egészséges, normális gyerekeket tett ki a génszerkesztés kockázatainak mindenféle valós előny nélkül - tette hozzá. A kínai egészségügyi és orvosetikai hatóságok hétfőn vizsgálatot indítottak az ügyben. A Déli Tudományos és Műszaki Egyetem közleménye szerint Ho Csian-kuj fizetés nélküli szabadságon van február óta, és az intézmény nem tudott erről a kutatási projektjéről.

- hangsúlyozták. Az emberekkel végzett kísérletezés "őrültség", aminek súlyos következményei lehetnek - fogalmazott az a hétfőn közzétett nyílt levél, amelyet különböző kínai egyetemeken és intézetekben dolgozó több, mint 120 kínai tudós, és a Kínai Tudományos Akadémia tagjai is aláírtak. A tudósok arra figyelmeztettek, hogy a beavatkozás "visszafordíthatatlan átalakulást idéz elő az emberi genetikai anyagban, és ez elkerülhetetlenül belekeveredik az emberi génállományba". Lehetséges - írták -, hogy a most megszületett gyerekek alapvetően egészségesek lesznek egy ideig, de "az emberi csoport potenciális kockázata és károsodása felmérhetetlen". A kínai tudósok Ho kutatásainak átfogó vizsgálatát sürgették: "Pandóra szelencéje feltárult, de talán van esélyünk arra, hogy bezárjuk, mielőtt orvosolhatatlanná válik".

Forrás/fotó: MTI