Pesti Srácok

Eddig 50 millió forint gyűlt össze a közmédia Jónak lenni jó című jótékonysági műsorában

Eddig 50 millió forint gyűlt össze a közmédia Jónak lenni jó című jótékonysági műsorában

Kora délutánig mintegy 50 millió forint gyűlt már össze a közmédia Jónak lenni jó! című jótékonysági műsorában, a Mészáros-csoport 20 millió forintot ajánlott fel az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyerekek és fiatalok támogatására, táboroztatásának segítésére.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a műsorban elmondta, az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyermekek és fiatalok hősök, hiszen ahhoz van kötve az életük, hogy folyamatosan kapják az inzulint és rengeteg mindenre oda kell figyelniük. Az államtitkár kiemelte, nagyon fontos, hogy a családi és az iskolai, óvodai környezet, a pedagógusok és a kezelőorvosok mennyire támogatóak.

- hangsúlyozta. Ehhez az egyik legfontosabb lépésnek nevezte, hogy minél többen ismerjék meg, mit jelent 1-es típusú, vagyis inzulinfüggő cukorbetegnek lenni, mire kell figyelni, miben lehet segíteni, az elfogadás fontosságát hangsúlyozta.

PestiSracok facebook image

Novák Katalin emlékeztetett, hogy az idén első alkalommal nyaraltattak diabéteszes gyermekeket kis csoportban az Erzsébet-táborokban. A jövő évi táborokban is arra helyezik a hangsúlyt, hogy a diabéteszes gyerekek úgy nyaralhassanak együtt egészséges társaikkal, hogy közben szakszerű figyelem veszi őket körül. A jövő év tervei között szerepel a diabéteszes gyermekeket fogadó zánkai Erzsébet-táborok megszervezése, valamint olyan napközis táborok is, amelyeket az iskolával közösen bonyolítanak le, s a napi négyszeri étkezést is biztosítják.

A közmédia jótékonysági akcióját a 13630-as telefonszámon hívásonként 250 forinttal lehet támogatni, a megvásárolható és a licitre bocsátott tárgyak itt tekinthetők meg.

Az egész napos műsorfolyam a Duna Televízióban, a Duna World csatornán és az M5 kulturális csatornán látható.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.