Pesti Srácok

Elmenekült a Momentum pénzügyi dolgait érintő kérdések elől Hajnal Miklós

Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja megfutamodott a kérdések elől az Echo TV Napi aktuális című műsorában. A hisztérikus performanszból jól látszik, hogy a “párt” elnökségi tagja nem szeret igazi kérdéseket hallani, saját pártja zűrös anyagi dolgai helyett Mészáros Lőrincről beszélne szívesen, az utcán pedig Orbán Viktor leváltása miatt szeret rikácsolni valódi politizálás helyett.

Miután az Echo TV műsorában elmondta a szokásos propagandaszövegét, a műsorvezető kérdései elől szabályosan elfutott. Velkovics Vilmos a kampánypénzeik elszámolásáról szerette volna kérdezni a magát politikusnak tartó Hajnalt, aki saját bevallása szerint jobban szeretett volan Mészáros Lőrinc pénzügyiről beszélni, mint saját pártja különös anyagi dolgairól.

Hajnal erőtlenül próbált védekezni, állítólag ott volt nála a tételes kampányelszámolás, amit ott is hagyott a televízió munkatársainak, hogy vizsgálják meg.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

A kérdés azért merült fel, mert a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért Párt nem teljesítette a számvevőszéki törvényben előírt közreműködési kötelezettségét a kampánypénzek ellenőrzésével kapcsolatban. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) közölte, a pártok nem reagáltak az ÁSZ megkeresésére, ezért a számvevőszék a költségvetési támogatásuk felfüggesztését kezdeményezte.

– olvasható a számvevőszék közleményében.

Ahogy az Origo korábban beszámolt róla, Hajnal Miklós volt az, aki korábban egy honlapot akart indítani annak érdekében, hogy diákok online tanulását segítse, azonban a vállalkozásból nem lett semmi. Viszont az induláshoz kapott, magyar startupokat segítő összes pénz, 12 millió forint szőrén-szálán eltűnt. Hajnal azóta sem számolt el a 12 millióval.

Forrás: Echo TV, PS, Origo

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.