Pesti Srácok

Erős családok nélkül nincs sikeres Magyarország

Erős családok nélkül nincs sikeres Magyarország
Budapest, 2018. október 2. Áder János köztársasági elnök felszólal a 2017-2030 közötti idõszakra vonatkozó, 2050-ig tartó idõszakra kitekintést nyújtó második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról szóló vitában az Országgyûlés plenáris ülésén 2018. október 2-án. Az államfõ mögött Latorcai János, az Országgyûlés kereszténydemokrata alelnöke. MTI Fotó: Soós Lajos

Erős családok nélkül nem létezhetnek helyi közösségek, ezek nélkül pedig nincs sikeres Magyarország, amely képes felelősséget vállalni a világ bármely pontján élő magyarok iránt - mondta az Országgyűlés alelnöke szombaton az Országházban, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének családi napján.

Latorcai János (KDNP) köszöntőjében úgy fogalmazott, az elmúlt évek kormányzati intézkedései komoly segítséget jelentettek a családoknak, az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett hétpontos családvédelmi akcióterv pedig további elemekkel erősíti a nemzetközi színtéren is példaértékű és egyedülálló magyar családpolitikát. Ezért bíznak abban, hogy pár éven belül számottevően nőhet a magyar gyerekek száma az országban és határon túl is - tette hozzá.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára azt hangoztatta, hogy a kormány döntései meghozatalakor mindig egy nemzetben gondolkodik, éljenek a magyarok bárhol is a világon.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a Polbeat nagy antifa-széljobb vitája (VIDEÓ)

‎Polbeat 2025 június 6.
Varga “Nefelejcs” Gergő, aki a marxista Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, az R56 Sörözőben. A mérkőzésvezető Kertész Dávid volt.