magyar családok
Vasárnap kezdődik a Házasság hete programsorozat
Vasárnap kezdődik a Házasság hete alkalmából rendezett programsorozat. A szervező egyházak és civil szervezetek egy héten át több mint ötven településen csaknem kétszáz programmal hívják fel a figyelmet a házasság, a család értékeire.Századvég: az Orbán-kormány jelentősen javított a magyar családok helyzetén
A polgári kormány 2010 óta nagy hangsúlyt fektet a magyar családok támogatására, körülményeik javítására, valamint a gyermekvállalás ösztönzésére. Ennek jegyében a kormányzat többek között bevezette a babaváró hitelt, az otthonfelújítási támogatást, illetve a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását. A Századvég – a kormányzat családbarát intézkedései tükrében – a politikai szempontból aktív magyarok körében megvizsgálta, hogy a hazai családok az elmúlt 12 évben hogyan ítélték meg anyagi helyzetük alakulását, kitérve arra a kérdésre is, hogy meglátásuk szerint hogyan változnának körülményeik, amennyiben tavasszal a baloldal alakíthatna kormányt.Évi 150 ezer forintos klímaadót vetne ki Brüsszel és a baloldal a magyar családokra
Brüsszel a kibontakozó európai energiaválság ellenére is ragaszkodik legújabb tervéhez, amellyel az autó- és lakástulajdonosokat adóztatná meg. A terítéken lévő javaslat értelmében egy magyar család átlagosan 150 ezer forintos rezsiemelést szenvedne el éves szinten - írja a mandiner.hu-n megjelent írásában Gyürk András és Tóth Edina.Dömötör Csaba: nem a magyar családoknak, hanem a környezetszennyezőknek kell fizetnie (Videó)
A brüsszeli környezetvédelmi javaslatok értelmében egy kétgyermekes család költségei legalább százhatvanezer forinttal nőnének éves szinten, de a magyar kormány szerint nem a családoknak, hanem a szennyezőknek kell fizetnie – mondta Dömötör Csaba legújabb Facebook-videójában.Tállai András: az adókedvezmények által soha nem látott összeg marad a családoknál
A kormány családtámogató politikáját a koronavírus-válság sem tudta felülírni, számos, a családokat segítő, a világjárvány káros hatásait mérséklő, új szabályt vezetett be, miközben a korábban meghozott intézkedések is továbbélnek – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.Erős családok nélkül nincs sikeres Magyarország
Erős családok nélkül nem létezhetnek helyi közösségek, ezek nélkül pedig nincs sikeres Magyarország, amely képes felelősséget vállalni a világ bármely pontján élő magyarok iránt - mondta az Országgyűlés alelnöke szombaton az Országházban, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének családi napján.Ajánljuk még














