Pesti Srácok

Szabadfogás: Még az ellenzéki politológus szerint is borzasztó Márki-Zay jelleme

A Gyurcsány-család és a DK a magyar baloldalon hatalomátvételre készül – véli Kereki Gergő, a Mandiner főszerkesztő-helyettese, aki első alkalommal ült be a veterán szellemi pankrátorok közé. A Szabadfogásban főleg Dobrev Klára volt a téma, de szóba került Hadházy és Márki-Zay jelleme, valamint Szarvas Szilveszter köröztetése is. A Szabadfogásban Huth Gergely vendégei Nagy József, Nagy Attila Tibor, Kukorelly Endre, Kálomista Gábor, Jeszenszky Zsolt és Kereki Gergő voltak.

Dobrev Klára EP-jelölése kapcsán Kálomista Gábor úgy véli, hogy elsősorban a mentelmi jog szempontjait vették figyelembe akkor, amikor a meglehetősen kétes múltú és férje ügyleteit a cégbirodalom élén birtokló, bolgár titkosszolgálati kapcsolatokkal is rendelkező jelöltet tettek az EP-lista élére. „Hát mondod te!” – válaszolta erre Nagy József, „de demokráciában én is mondhatom, amit akarok” – vágott vissza Kálomista Gábor. A Szabadfogás bal térfelének veteránja, Nagy József szerint azonban akkor lehet beszélni mentelmi jogról, ha addig eljut bármiféle ügyészségi vagy bírósági eljárás.

Kereki Gergő szerint az EP-választáson mindig alacsony a részvétel, ahol felülreprezentálódik egy nagyon elszánt tábor, és ezt a nagyon elszánt tábort Dobrev Klára, mivel Gyurcsány Ferenc felesége, tökéletesen meg tudja szólítani – véli a szorító újonca, Kereki Gergő.

A műsor második felében szóba került, hogy a 10 ezer forintos O1G-pólókkal üzletelő Herczeg Zoltán felöltöztette a meglehetősen slampos Hadházyt, miközben baromságokat nyilatkozott. A különbség szembeötlő volt, de az optikai tuning a szorító bal felét sem győzte meg teljesen. Nagy József szerint Herczeg Zoltán outlet áron öltöztet, és Rogán Antal egy pár cipőjének árából kicsípte Hadházyt.

PestiSracok facebook image

Amikor Márki-Zay Péter 3M mozgalma került terítékre, a baloldali elemző, Nagy Attila Tibor sem kímélte a most az ország megmentőjének szerepében tetszelgő hódmezővásárhelyi polgármestert. Márki-Zay Péter nem egy integratív személyiség, és ez probléma a számára. Esztergom-szindrómának nevezte, hogy Márki-Zay „nem túl jól” vezeti Hódmezővásárhelyt, és országos témákkal terhel egy helyi közgyűlést. A műsor végén Szarvas Szilveszter kapcsán Nagy József jogászkodni próbált, míg Kereki Gergő hiányolta a TASZ és a Helsinki Bizottság felháborodását egy újságíró jogtalan meghurcolása miatt.

Forrás: Hír TV

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.