Pesti Srácok

Kásler: Ingyen juthat tankönyvekhez minden tanuló 2020-ra

null

2020-ra minden alap- és középfokú képzésben résztvevő, valamint az első szakképesítését megszerző tanuló ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez - közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Kásler Miklós kiemelte: az állam ezzel 1,6 milliárd forinttal tehermentesíti a családok kasszáját. Amikor a program 2013-ban elindult, csak az első évfolyamosok kaptak ingyen tankönyvet, 2018-ban már egymillió volt az érintettek száma - ismertette a miniszter, hozzátéve: az állam akkor több, mint 12 milliárd forintot költött tankönyvtámogatásra. Hangsúlyozta: a támogatás célja a családok tehermentesítése, az esélyegyenlőség biztosítása, valamint hogy a kormány olyan minőségi tankönyvellátásban részesítse a diákokat, amely megfelel a XXI. század kihívásainak. Kásler Miklós kitért arra is: tavaly lejárt a legtöbb tankönyv megjelentetésének engedélye, ezért az állam átveszi a nemzetiségi oktatáshoz szükséges és a pedagógusok által magas színvonalúnak ítélt tankönyveket. Ez a kormánynak 1,6 milliárd forintos kiadást jelent - tudatta. Kásler Miklós a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az egységes tananyaggal kapcsolatban azt mondta: ezzel nem szürkül el az oktatás, hanem egy olyan törzsanyag jön létre, amelyet mindenkinek illik és érdemes elsajátítania. Emellett a magyar oktatási rendszer széles palettán kínál mindenféle ismeretszerzési lehetőséget - tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.