Pesti Srácok

Folytatódik a Lánchíd és környékének felújítása

null

Megjelent a Széchenyi lánchíd felújítására vonatkozó kormányhatározat, valamint a Clark Ádám tér, a Széchenyi István tér és a József Attila utca átalakításával kapcsolatos határozat. A korábbi tervek alapján, a kőoroszlánok áthelyezésével a gyalogosjárdák, hídfők körüli erkélyek körülbelül 80 centiméterrel szélesebbek lettek volna, ezt azonban a kormány visszavonta - szerepel a Főpolgármesteri Hivatal és a Miniszterelnökség közleményében.

A Kormány a 1447/2018. (IX. 18.) határozatában döntött a Széchenyi lánchíd felújítása fővárosi forrásának 7 milliárd forinttal történő forráskiegészítéséről a híd járdáinak kiszélesítése, mint új elemnek figyelembe vételével - közölte a Miniszterelnökség. A Főmterv Zrt. megbízásából a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszékemérések alapján vizsgálta, hogy a hídszerkezet hogyan képes elviselni a járdaszélesítésből adódó többletterheket. Tekintettel a vizsgálat eredményeire — mely szerint a járda szélesítése már a láncok jelentős statikai megerősítését is, és ezzel együtt jelentős többletköltséget indukálna —műszaki, városképi és finanszírozási okokból a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa javaslata alapján a kormány a 1248/2019. (IV.30.) kormányhatározatában visszavonta a Széchenyi lánchíd járdaszélesítésének többlettámogatását. Ezért a járdák felújítása továbbra is a jelenlegivel azonos módon, 2,2 méter szélességben valósul meg.

A Miniszterelnökség közölte: folyamatban van a Széchenyi lánchíd, a Várhegyi alagút és a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró felújításának közbeszerzési eljárása. A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa a Lánchíd felújításával összhangban megvizsgálta a hídhoz kapcsolódó közterületek — a Clark Ádám tér, a Széchenyi tér és a József Attila utca — rekonstrukciójának és fejlesztésének a Széchenyi lánchíd felújításával egyidejű lehetőségét is. A Lánchíd járdaszélesítéséről szóló 1248/2019. (IV.30) Korm.határozatban szereplő egymilliárd forintot a szélesítés visszavonásával egyidejűleg a kormány visszaadta a hídhoz kapcsolódó, környező közterületek rekonstrukciójára és fejlesztésére a Duna mindkét partján. Ennek keretében a Pest - Buda vonalban tervezett gyalogosfolyosó kialakítására is sor kerül - zárul a nyilatkozat.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTVA

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.