Pesti Srácok

Letartóztatták az Újpesten eltűnt autókereskedő gyilkosait

null

Elrendelte vasárnap a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) annak a három embernek a letartóztatását, akik az eddigi adatok szerint megöltek egy luxusautókkal kereskedő férfit; az indíték az lehet, hogy pénzzel tartoztak az áldozatnak – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a bíróság. A Szentendre közelében meggyilkolt és elásott, negyvenhét éves korában elhunyt A. Csabának néhány napja veszett nyoma Újpesten. A Maglódon eltűnt, ugyancsak luxuskocsikkal üzletelő, ötvenéves P. Gyula ügyében egyelőre nem közölt új adatot a rendőrség.

Mint arról korábban a PestiSrácok.hu beszámolt, a vasárnap letartóztatott, három fős társaság tagjai pénzzel tartoztak A. Csabának, akivel Újpesten találkoztak, onnan Szentendrére vitték, ahol megfojtották, majd elásták. A három terhelt – egyikük szentendrei, a másik kettő budapesti – részben érdekelt volt az autóbizniszben. A BKKB közleményében azt írta, hogy a legszigorúbb kényszerintézkedést egyebek mellett a szökés-elrejtőzés veszélye, a bizonyítás lehetséges veszélyeztetése – ketten közülük az elkövetés után is visszatértek a bűntett helyszínére – rendelték el, emellett összebeszélésük sem zárható ki másképp. A bíróság felhívta a figyelmet, hogy a terheltek által feltételezhetően elkövetett bűncselekmény büntetési tétele tíztől húsz évig, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés. A terhelteket pénteken gyanúsították meg, ketten közülük beismerő vallomást tettek. Portálunk beszámolt korábban arról is, hogy A. Csaba eltűnésekor ugyancsak nyoma veszett Maglódon az ötvenéves P. Gyulának, aki szintén nagy értékű kocsikkal kereskedett; utóbbi férfi ügyében egyelőre nem közölt új adatot a rendőrség.

Fotó: Police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.