Pesti Srácok

Megkezdődött a Balatoni Bringakör felújítása

Megkezdődött a Balatoni Bringakör felújítása

Több évnyi előkészület után a Balatonaliga-Balatonlelle közötti szakasszal kezdődött meg a Balatoni Bringakör csaknem tizenhétmilliárd forintos felújítása, amely a tervek szerint 2021 tavaszáig tart – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára Siófokon, csütörtökön.

Cseresnyés Péter, a projekt részeként javában zajló, siófoki útfelújításnál tartott sajtótájékoztatón elmondta: a magyarok utazásaikkor huszonkét százalékban biciklivel közlekednek, ezért tartja a kormány nagyon fontosnak a kerékpárút-hálózat fejlesztését. Mint kifejtette, az eddigi fejlesztéseknek köszönhetően kilencezeregyszáz kilométer kerékpárúttal rendelkezik Magyarország, és kétszázmilliárd forint hazai és uniós forrás áll rendelkezésre, hogy további kétezeregyszáz kilométer pálya épüljön. Cseresnyés Péter elmondta: a Balatonaliga-Balatonlelle közötti negyvenkét kilométer hosszú, tizennégy települést érintő szakasz nettó hatszázhetvenmillió forintba kerül. A munkát június közepétől augusztus végéig szüneteltetik, hogy ne zavarják a nyári szezont. Más jelentős kerékpáros beruházások is érintik az üdülőrégiót – mondta az államtitkár, megemlítve, hogy a Magyar Kerékpáros Szövetség vezetésével, 1,2 milliárd forint uniós támogatással nyolcszáz kilométer túraútvonalat jelölnek ki a térségben, és három nagy szolgáltató központ létesül Balatonfüreden, Keszthelyen és Balatonföldváron a jövő év őszéig. Idén kezdődik a fővárost és a régiót – Etyek, Székesfehérvár és a Velencei-tó érintésével – összekötő, tízmilliárd forintos kerékpárút építése is.

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a kormány 2011-ben döntött a Balatoni Bringakör felújításáról; 2016-ban bízták meg a munkával a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t. Ez a legforgalmasabb kerékpárút az országban, amelynek forgalmát hét digitális kerékpárszámláló méri majd, amelyekből öt ez év végére készül el – tette hozzá. Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte: a bringakörhöz kapcsolódó térségi kerékpáros fejlesztésekből már elkészült a kerékpárút a szántódi révtől Szántódpusztáig, amit a Kereki várig folytatnának. A következő években megépül a Siófok-Ságvár kerékpárút meghosszabbítása is Somig.

Forrás: MTI; Fotó: Vaskarika.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?