Pesti Srácok

Szabadfogás: Az Európai Egyesült Államok irányvonala szimpla hazaárulás (Videó)

Az Európai Egyesült Államok irányvonalát követni az szimplán hazaárulás, mert a nemzeti szuverenitás feladása annak tekinthető - mondta Dézsy Zoltán filmes szakember a Hír TV Szabadfogás című műsorában csütörtökön, ahol ezúttal Jeszenszky Zsolt politikai hobbista, Dézsy Zoltán dokumentumfilm-rendező, Pesty László dokumentumfilm-rendező, Nagy Attila Tibor elemző (Méltányosság Politikaelemző Központ), Nagy József újságíró (24.hu) és Kukorelly Endre író voltak Huth Gergely műsorvezető vendégei.

A műsorban terítékre került az uniós források elvonásának lehetősége, illetve az, hogy ellenzéki magyar politikusok támogathatják Brüsszelben, hogy hazánkat ilyen módon szankcionálják. Kukorelly Endre erről úgy vélekedett, hogy egy kormánynak kötelessége kiállni, ha az országtól pénzeket akarnak elvonni, hogy ez ne történjen meg. Pesty László továbbment, és megjegyezte, hogy szerinte pedig az ellenzéknek is ez lenne a kötelessége. Nemcsak a kormánynak kell kiállni ilyen és ehhez hasonló esetekben, amikor az ország érdeke csorbul, hanem az ellenzéknek is. „Hiszen össznemzeti érdekről van szó” – szögezte le a dokumentumfilmes, aki hozzátette: vannak nemzeti minimumok, amikor az ellenzéknek és a hatalmon lévőknek egyaránt kötelességük lenne kiállni és közösen harcolni az ország javáért.

Forrás: Hír TV; Vezető kép: Hír TV

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."