Pesti Srácok

Dzsihadisták gyerekeit fogadja vissza Ausztrália

Dzsihadisták gyerekeit fogadja vissza Ausztrália

Az Iszlám Állam terrorszervezet (IÁ) két ausztrál dzsihadistájának nyolc gyerekét fogadják vissza az ausztrál hatóságok - jelentette be hétfőn Scott Morrison ausztrál miniszterelnök.

A gyermekeket a legnagyobb titokban menekítették ki segélyszervezetek segítségével a szíriai konfliktusövezetből egy menekülttáborból, és szállították Irakba, ahonnan visszatérnek majd hazájukba. Ez az első olyan eset, hogy Ausztrália a dzsihadistákkal harcoló saját állampolgárainak gyerekeit fogadja vissza. A helyi média híradásai szerint az Ausztráliában terrorizmus miatt elítélt, sydneyi születésű Khaled Sharrouf öt gyerekét és unokáját, illetve ugyancsak az IÁ soraiban harcoló melbourne-i Yesin Rizvic három gyermekét menekítették ki. Mindkét férfi és a feleségeik is meghaltak a szíriai harcokban.

Sharrouf hírhedt terrorista volt, akinek a neve azután vált igazán ismertté, hogy feltett egy képet az internetre, ahol hétéves fia látható egy szíriai férfi levágott fejével a kezében. Ő volt az első, akit hazájában a terrorellenes törvénnyel összhangban megfosztottak ausztrál állampolgárságától. Scott Morrison leszögezte, hogy a gyerekek nem felelősek a szüleik által elkövetett bűncselekményekért. Szüleik megdöbbentő döntései miatt borzalmasan kezdődött az életük, de megtalálják az otthonukat Ausztráliában, az emberek fel fogják karolni őket - hangoztatta a miniszterelnök.

Forrás: MTI; Fotó: Orientalista.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.