Pesti Srácok

Troll: Hihetetlen az ellenzéki hülyék kínálata (Videóval)

Csütörtökön elkezdődött az ellenzéki roncsderbi: a jelöltek vérremenő küzdelme volt leginkább terítéken a Hír TV Troll című műsorában. De szó volt még arról is, hogy hiába nő a GDP, akkor is minden rossz – ahogy ezt a balliberális oldaltól megtudhattuk –, és a gendersemlegesség is említésre került.

Pindroch Tamás, a Figyelő főmunkatársa szerint az ellenzék dolga csak annyi lett volna, hogy szépen felépítsenek egy jelöltre egy kampányt, hiszen úgy akár lehetett volna esély Tarlós Istvánnal szemben, de így nem fognak semmire sem menni.

– mondta Boros Bánk Levente, aki Karácsony Gergelyt mazochistának nevezte. Azt mondta: folyamatosan megalázzák Karácsonyt, ő pedig jó képet vág hozzá.

PestiSracok facebook image

Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese szerint a legnagyobb troll Tarlós István, aki egyetlen mondatával lealázta az összes jelöltet. Azt mondta: azt találja a legviccesebbnek, hogy három, teljesen alkalmatlan jelölt indult, akik közül a legalkalmasabb mégiscsak Karácsony Gergely.

Boros Bánk Levente viccesen elmondta: szerinte Kálmán Olga egy közhelylistát követ, mivel legutóbbi képén egy kutyát ölelget. Szarvas Szilveszter humorosan reagált az ötletre, és a Médianéző ügyvezetőjének egyik korábbi megszólalására reagálva azt mondta:

Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese Szabó Tímea parlamenti kirohanására, ahol a dunai hajóbalesettel gyanúsította meg a Fideszt, azt mondta:

Boros Bánk Levente azt mondta: ezzel a kétségbeesett utálkozással a belülről jövő frusztrációit vetíti ki valaki másra. Elmondta: akkora kínálat van a hülyékből, hogy az hihetetlen; példaként Jakab Pétert, Bangóné Borbély Ildikót és Szabó Tímeát is említette.

Forrás: Hír TV

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.