Pesti Srácok

Elemzők szerint szétesett az önkormányzati választásra bejelentett ellenzéki együttműködés

Elemzők szerint szétesett az önkormányzati választásra bejelentett ellenzéki együttműködés

Szétesett az őszi önkormányzati választásra bejelentett ellenzéki együttműködés több városban; 2010 óta szinte minden évben bejelentik az ellenzéki pártok a teljes összefogást, de ezek a bejelentések pillanatok alatt felborulnak - mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

Ez véleménye szerint azért van, mert ellenérdekelt pártokról van szó, akik különböző támogatottsággal és érdekekkel rendelkeznek; innentől kezdve nem lehet ezt a "morbid-hibrid" formációt egyben tartani.

- mondta példaként. Deák Dániel szerint látható, hogy az ellenzéki pártok több vidéki városban és budapesti kerületben egymással harcolnak, és fontos fővárosi kerületekben továbbra sem tudtak megállapodni az ellenzéki jelöltekről.

PestiSracok facebook image

Az elemző arról, hogy a fideszes Járóka Líviát és Dobrev Klárát, a Demokratikus Koalíció képviselőjét is alelnökévé választotta az Európai Parlament (EP), úgy vélekedett: a magyar baloldali politikusok az elődeik munkáját fogják folytatni az EP-ben, így nem várható változás.

- tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.