Pesti Srácok

Eredményes vádemelés az egyik tavalyi karácsonyfa-rongáló tüntető ügyében

Eredményes vádemelés az egyik tavalyi karácsonyfa-rongáló tüntető ügyében

A kerületi ügyészség egy férfi ellen emelt vádat garázdaság miatt egy, a 2018. évi tüntetésekhez kapcsolódó cselekmény kapcsán, és a bíróság büntetővégzésében próbára bocsátotta a vádlottat.

A vádirat szerint a 26 éves férfi 2018. december 13-án, a hajnali órákban az V. kerület, Szabadság téren tartózkodott. Az ittas állapotban lévő terhelt és ismeretlenül maradt társa felvették a földről a tér és az Október 6. utca sarkán található karácsonyfa fényfüzérét, amelyet más személy – aki ellen szintén büntetőeljárás folyik – korábban letépett. A férfi és társa az égősort a földön húzva, azzal cserepes dísznövényeket borított fel. A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a férfi ellen társtettesként elkövetett garázdaság vétsége miatt emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, és indítványozta, hogy a bíróság hozzon büntetővégzést. A bíróság a váddal egyezően megállapította a garázdaság vétségét, és a férfit büntetővégzésében 1 évre próbára bocsátotta. A végzést az ügyészség tudomásul vette a Dr. Ibolya Tibor fővárosi főügyész által jegyzett közlemény szerint.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán (a kép illusztráció)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."