Pesti Srácok

Hitler egykori bunkerén is ott virít a szivárványszínű zászló - 600 ezer résztvevőt várnak a berlini felvonulásra

Hitler egykori bunkerén is ott virít a szivárványszínű zászló - 600 ezer résztvevőt várnak a berlini felvonulásra

Tízezrek vonultak fel szombaton Berlin utcáin, hogy megemlékezzenek az LMBT kisebbség (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) polgárjogi mozgalma kezdetének tekintett 1969-es Stonewall-lázadásra és az azóta eltelt 50 év vívmányaira.

A szervezők körülbelül 150 ezerre becsülték az esemény délutáni kezdetekor a Kurfürstendammon gyülekezők számát. A szervezők a nap végére összesen mintegy 600 ezer résztvevőre számítanak. A német főváros egyik jelképének számító Brandenburgi kapuig tartó menetet Melanie C énekesnő és Felix Jaehn német dj zenés műsora zárja. A helyieknél Christopher Street Day néven ismert felvonulás idei jelmondata a „Stonewall 50 – Minden lázadás a te hangoddal kezdődik”. Az LMBT-közösség hátrányos megkülönböztetése ellen szervezett rendezvények sorában a Christopher Street Day-parádé az egyik legnagyobbnak számít Németországban.

A felvonulást évről évre a New York-i Christopher Streeten 1969-ben tartott első melegfelvonulás emlékére rendezik meg. Az 1969-es esemény előzményeihez tartozott, hogy a rendőrség a Christopher Streeten rátámadt a Stonewall Inn nevű, főleg homoszexuálisok által látogatott bárra. Az akkor történtekről a melegek azóta minden évben számos országban megemlékeznek, azonos jogokért és társadalmi egyenjogúságért tüntetve a melegek és leszbikusok számára. Berlinben az első Christopher Street Day-felvonulást 1979-ben tartották, akkor körülbelül 450-en vettek részt rajta.

Olvasónk, Szebellédi Attila testvérével éppen Berlinben tartózkodik, aki arról számolt be nekünk, hogy több közintézményen a nemzeti lobogó mellett a szivárványszínű zászlókat is kitűzték.

PestiSracok facebook image
Hitler egykori bunkerén is ott virít a szivárványszínű zászló. Fotó: Szebellédi Attila

Mint írta, nem csupán hivatalos épületeken, de például Hitler bunkerén is jelen van a meleg büszkeséget hirdető jelkép, sőt, üzletházak hirdetőfalait is ellepte a meleg propaganda.

Forrás: MTI. A fotót olvasónk, Szebellédi Attila küldte. Köszönjük!

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."