Pesti Srácok

Gyurcsány fenyegetése nem érdekli Hunvaldot, aki még mindig polgármesteri tisztségre ácsingózik

Gyurcsány fenyegetése nem érdekli Hunvaldot, aki még mindig polgármesteri tisztségre ácsingózik

Tanúim vannak arra, hogy mi történt, mivel a hívás alatt kihangosítottam a telefonomat, így mindenki hallhatta a DK-elnök kijelentését – mondta a Magyar Hírlapnak Hunvald György erzsébetvárosi politikus.

– így reagált a Magyar Hírlap kérdésére a szocialista pártot nemrégiben elhagyó Hunvald György, hogy az ellenzéki együttműködés sikere érdekében esetleg visszalép Erzsébetvárosban a polgármester-jelöltségtől, és csupán önkormányzati képviselőnek jelölteti magát. Az erzsébetvárosi polgármester-jelölés kapcsán az ellenzéki pártok között kialakult kaotikus helyzetről Hunvald György a Magyar Hírlapnak nyilatkozva leszögezte: ez a legkevésbé sem az ő, illetve volt pártja, az MSZP hibája. Budapest VII. kerületének egykori szocialista polgármestere, aki hétfőn a blogján megerősítette, hogy független jelöltként ismét harcba száll a polgármesteri székért, hozzátette: őt a helyi MSZP jelölte a posztra, és ezt az MSZP párttanácsa helybenhagyta. Hunvald blogjában az előzményeket is kifejti: eszerint 2018 februárjában a kerületi MSZP és a DK helyi szervezete megállapodott, hogy országgyűlési képviselőnek a DK-s Oláh Lajost indítják, míg a 2019-es önkormányzati választáson a VII. kerületben a szocialisták állíthatnak jelöltet.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Hunvald György.

– idézte fel a történteket Gyurcsány Ferenc nevének említése nélkül Hunvald. A Magyar Hírlap kérdésére kijelentette:

A lap felvetette, hogy Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke az ATV-ben azt mondta, lehetségesnek tartja, hogy megállapodnak Hunvald Györggyel abban, hogy inkább képviselőjelöltként induljon, amire a volt MSZP-s kategorikus választ adott:

Hunvald a blogján arról is ír: ő csupán ahhoz ragaszkodott a Gyurcsánnyal folytatott beszélgetés során, hogy tartsák be a megállapodást, amely a polgármester-jelölés jogát a szocialistákra bízta.

További pikáns részletek a Magyar Hírlap oldalán, ide kattintva érhetők el.

Forrás: Magyar Hírlap; Fotó: Origo

Ajánljuk még